Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

II. FEJEZET: A BUDAPESTI DUNA-HIDAK KÍÉPÜLÉSE

DANUBIUS jelige Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története nem 8 főtartón fog nyugodni. A gyalogjárók szélessége marad 2,90­2,90 méter. A pályaburkolatot, - amely az 1919-ben elvégzett ideiglenes fakoc­ka burkolat-javítás után 1921. június-júliusban cserén esett át és azóta kiskő-burkolatból állt - az önsúlycsökkentés érdekében ismét fakoc­kákból kell kialakítani. A vasszerkezeti munkákat az állami vas- és gépgyárnál rendelték meg, az alépítményi munkák pedig 1935 júliusában indultak meg. Az átépítés alatt a hídon a forgalmat - némi korlátozásokkal - végig fenn kellett tartani, ami a munkákat igen megnehezítette. A híd átépítésének munkája hét szakaszra oszlott; megindult a pil­lérek toldásával és folytatódott a főtartók átépítésén, illetve az új főtar­tók beépítésén és a pályaszerkezet építésén át, a gyalogjárók burkolatának elkészítéséig és az új, déli korlát felszereléséig. 1. A pillérek déli végét 7,40 méterrel hosszabbították meg, éspedig úgy, hogy az újonnan hozzáépített részt teljesen külön süllyesztőszekrényre alapozták, az eredeti alapozási síkkal azonos mélységben. Ez­után a pillérderék és a felmenő, négyszögalaprajzú falazat dél felé néző végét elbontották, és a főfalaza­tot fésüfogszerüen képezték ki. A köfogak közé csa­tornákat véstek, amelyekbe 35 mm átmérőjű betonacél-kampókat betonoztak. Ezek a kampók voltak hivatva az újonnan építendő résznek a meg­lévővel való együttdolgozását biztosítani. A pillérek meghosszabbításával a híd eredeti tengelye 2,72 m­rel tolódott el dél felé. 2. A pillérek falazati munkáinak befejezése után került sor az új főtartók elhelyezésére, illetőleg a régieknek kétcsuklós ívekké való átalakítására. Ezzel kapcso­latban a sarufészkeket kissé mélyebbre vésték, ne­hogy az új szerkezet támaszközei túlságosan eltérjenek az eredetitől, ugyanis a csuklóöntvények több helyet foglalnak el, mint az egyszerű lapra tá­maszkodó kialakítás. A kétcsuklós ívekké átalakított szerkezet támaszközei a parttól számítva 72,556 ­81,725 - 86,940 méter voltak, szimmetrikusan a kö­zépső pillérre. 70

Next

/
Thumbnails
Contents