Közúti hidász almanach 2006 (Lánchíd füzetek 5., 2007)

130 éves a Margit híd - Seefehlner Gyula: A budapesti Margit híd

Seefehlner Gyula: A budapesti Margit híd a-ra nézve - ha nincs más kísérleti eredmény - a Launhardt­Weyrauch-képletet és annak indokolását az egyszerűség érdeké­ben minden mással szemben előnyben kell részesíteni. A bizton­sági tényezőt ajánlatos csak a támaszköz függvényében kifejezni, ahol az önsúlyra és a többletterhelésre, ami hidaknál a mozgó hasznos teher, ugyanaz érvényes. A második, e cikk szerzője által összeállított erőtani számítás során a szerkezetet „rácsos ívnek" tekintettük és e feltételezéssel, az első számításnál adott értékekkel a 16. ábralapon feltüntetett erőtervet készítettük el. Ennek során célszerűnek mutatkozott a terheket szükség szerint koncentrált vagy egyenletesen megosztó teherként felvenni. Az 1. ábrában láthatók a rendszer tengelyei. Meg kell jegyezni, hogy ezek a tisztán gyakorlati okból megvá­lasztott tengelyvonalakkal, melyek nem azonos pontokban met­sződnek, nem esnek teljesen egybe, amely eltérésnek a pontosságra nem lehetett hatása. Az ívtengelyt kötélpoligonként ábrázoltuk és egyidejűleg meghatároztuk a hasznos tehernek a 3. ábra terhelési sémájának megfelelő, koncentrált erőnek felfogott eredőinek irányvonalait. Ezek után a támaszok vonalát egyszerűen a húrral párhuzamosan, attól 6/5 f távolságban levő egyenessel ábrázoltuk és megszer­kesztettük a hozzátartozó burkoló hiperbolát. Ennek alapján a 2. ábrában az önsúlyra - annak feltételezésével, hogy azok minden csomópontot megfelelően terhelnek - úgynevezett reciprok erő­tervet szerkesztettünk. A 4. ábrában meghatároztuk a terhelési sémának megfelelő sarureakciókat, a közepes erő nagyságának és helyzetének megállapítása után ezeket alkalmas módon felbontot­tuk az érintett szerkezeti részek irányának megfelelően. Az ered­Seefehlner tanulmánya itt néhány további bekezdést tartalmaz (közel két fo­lyóirat hasáb), amelyet jelen másodközlesbol kihagytuk. A kihagyott szakasz röviden az alábbiakkal foglalható össze. Sikerült kimutatni, hogy az új számítási módszer a biztonsági tényezők megfe­lelő megválasztásával itt is alkalmazható, és az itt közölt első erőtani számítás nem szenvedett módosítást. 67

Next

/
Thumbnails
Contents