Közúti hidász almanach 2006 (Lánchíd füzetek 5., 2007)

Mérnökportrék - Dr. Szittner Antal

Dr. Szittner Antal keresztül és láttam a felrobbantott Duna-hidakat. Akkor még nem gon­doltam, hogy valamikor ezekkel a hidakkal fogok foglalkozni. Megkezdett műegyetemi tanulmányaimat 1946-ban folytathattam, és 1949-ben fejeztem be. 1949-től gyakorlatvezetőként a Mechanika Tan­széken dolgoztam, majd 1950 februárjában dr. Korányi Imre professzor úr alkalmazott mint demonstrátort az I. sz. Hídépítéstani Tanszéken. Néhány hónap múlva betegség miatt tüdőszanatóriumba kerültem. 1951 februárjában diplomáztam és néhány nappal később, mint tanársegéd kerültem vissza az I. sz. Hídépítéstani Tanszék, majd annak utódja, az Acélszerkezetek Tanszék állományába. Megjárva a különböző hivatali lépcsőket: adjunktus, tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs, tanszéki laboratórium vezetője és 1993-ban, mint az Építőipari Labora­tórium főmérnöke innen is mentem nyugdíjba, de még három évig óra­adóként tovább dolgoztam. A műszaki doktori címet 1978-ban szereztem meg. Kitüntetéseim: „Pro meritis" piarista emlékérem (1944), MTA Elnöki Jutalom II. fokozat (1963), Dunai árvízvédelemért (1965), Munka Ér­demrend bronz fokozata (1966), a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozata (1978), Müv. Min. Kiváló Munkáért (1986), Magyar Felsőok­tatásért Emlékplakett (1994), Korányi Imre díj (2003), KTE Irodalmi díj (1992, 1998), Arany diploma (2001). Szakmai munkásságom során igyekeztem az érdekesebb témákról szakmai folyóiratokban és könyvekben beszámolni. Mintegy 50 év alatt több mint 160 publikációm (cikk, könyv, könyvrészlet, jegyzet, tanul­mány) jelent meg, ennek körülbelül egyharmada idegen nyelven. Válaszok Hogyan került a hídépítés területére? 1948 nyarán javában folyt a szegedi Tisza-híd újjáépítése. Mivel már hallgató koromban vonzódtam a hídtagozat felé, sikerült a nyári szün­időre elhelyezkednem a hídépítésnél, ahol a MÁVAG egyik legnagyobb tudású hídépítés-kivitelező főmérnökéhez, Fekete Jánoshoz kerültem. A felrobbantott, régi szegedi híd parti nyílásainak szerkezetét felhasználták más kisebb hidak újjáépítésére. Kisebb feladatok mellett ekkor bízott 119

Next

/
Thumbnails
Contents