Köszöntés dr. Träger Herbert 80. születésnapja alkalmából (Lánchíd füzetek 4. 2007)

KÖSZÖNTŐK

Köszöntés dr. Tráaer Herbert 80. születésnapja alkalmából Nagy öröm volt számomra, hogy én is beülhettem közéjük, hallgathattam beszélgetésüket, sőt néha elmondtam a véleményemet is. Sok mindenről folyt a szó, természetesen előkerültek a napi operatív kérdések, problémák, de szerepet kaptak a szakma eredményei, technikai megoldásai, elvi kérdései is. Emlékszem, legérdekesebb az volt, amikor a kétségekről, a megoldásra váró problémákról beszéltek, vagy az ellentétes elképzelésekről vitatkoztak, - ebben jelentős szerepe volt az új dolgokra rendkívül fogékony Herbertnek - néha nagyon hevesen és éjszakába nyúlóan. Bizony sokszor az asszonyoknak kellett pontot tenni a vita végére „elmegy az utolsó troli" felkiáltással (akkor még szó sem volt autóról). Amikor ma munkatársaimmal beszélgetünk, vitatkozunk, sokszor felrémlik előttem Herbert nyugodt arca, amint okosan, higgadtan védi az igazát, próbálja meggyőzni egyik, vagy másik kollégáját arról, amit kigondolt és helyesnek tartott. És előfordul az is, hogy az 0 érveit, gondolatmenetét használom fel, és meg kell mondanom, ma is sikert aratok vele. Később, mikor Herbert lett Édesapám utódja, a Hídosztály vezetője, még mindig nagyon szoros volt a kapcsolat. Sokszor találtam nálunk estefelé, mikor hazamentem, beszélt a benti dolgokról, problémákról. A legérdekesebb az volt számomra, hogy nem segítséget várt - hiszen tudta már, ami a hatékony vezetéshez kellett - hanem fontosnak érezte, hogy Édesapám ne érezze úgy, kiesett az életből, a szakmából, nincs már rá szükség. Múltak az évek, én már szintén a szakmában dolgoztam, ismertem közelről azokat a gondokat, buktatókat, amiket annak idején csak félig kívülállóként figyelhettem meg. Édesapám - mint most Herbert nyolcvan éves lett és a hídépítő szakma gyönyörű ünnepséget rendezett erre az alkalomra pályakezdésének színhelyén, Egerben. Mi, a gyermekei, unokái büszkén álltunk az ünneplők között, hiszen a fényből ránk is jutott. A legmeghatobb a közeli kolléga, Herbert köszöntője volt, aki humoros meghatottsággal beszélt arról, hogy Édesapám hosszú-hosszú évekig ült ugyanabban a székben a Dob utcában, miközben átszervezés átszervezést követett és munkaköre megnevezése mindig más lett. Ha visszagondolok, a sok változás nem tántorította el őket attól, hogy vigyék tovább a megkezdett munkát, fejlesszék a szakmát. Hozzáteszem azt is, hogy munkájuk gyümölcsét mi élvezzük, mint ahogy - remélem utódaink is fognak profitálni a mi erőfeszítéseinkből. 46