Köszöntés dr. Träger Herbert 80. születésnapja alkalmából (Lánchíd füzetek 4. 2007)
KÖSZÖNTŐK
Köszöntés dr. Tráqer Herbert 80. születésnapja alkalmából Sitku László: Találkozásaim dr. Tráger Herberttel (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ; Híd Önálló Osztály osztályvezetője, Közúti főhidász) 1985 júniusában a győri Széchenyi István Főiskolán izgatottan készültünk az államvizsgára. A tanulás szüneteiben, a konzultációkon Lublóy László tanár urat és Klatsmányi Tibor igazgató urat faggattuk , milyen lesz az államvizsga, kikből áll a vizsgabizottság. Jönnek a minisztériumból is, hangzott a válasz. Érthető módon nagy izgalommal vártam az esemény, több szempontból is. Eljött a nagy nap és mivel a stresszt már akkor sem bírtam, az elsők között kezdtem az államvizsgát. Kilenc órakor kinyílt a terem ajtaja és Lublóy tanár úr szólította az első csoportot, bemutatta a vizsgabizottság tagjait köztük egy szikár, tekintélyt sugárzó urat, dr. Tráger Herbertet. A szóbeli vizsgák során Herbert Lublóy tanár úrral acélszerkezetekből vizsgáztatott. Gyakorlott vizsgázóként, a kevésbé tudott kérdéseknél próbáltam másra terelni a szót, nem sikerült, rosszalló tekintete rögvest eltérített szándékomtól. Hamar kiderült, hogy sikert csak a rövid pontos válaszokkal érhetek el. A következő találkozásunk 1989 nyarán volt, akkor már építésvezetőként dolgoztam a Ganz-MÁVAG-ban az MO hárosi Duna-híd acélszerkezetének szerelésénél. Apáthy Endre főépítésvezető kíséretében néhány minisztériumi kollégával jöttek megtekinteni a munkák állását. Bandi bemutatta a vendégeket, köztük Herbertet. „Mi már találkoztunk! Az államvizsgámon!" - köszöntöttem, és „szomorúan" konstatáltam, hogy az első találkozásunk bennem nagyobb nyomot hagyott. A következő találkozás 1997 januárjában történt, amikor is számára „hazai pályán" az UKIG-ban köszönthettem ismerősként. A közutas adminisztrációban kezdő hídmérnökként nagyon sok segítséget kaptam tőle. Lenyűgözött tárgyi tudása, gyors, precíz, lényegretörő fogalmazása. Viniczai Ági kolléganőmmel élvezettel hallgattuk, amint dr. Tóth Ernővel egy-egy tervzsűri alkalmával fejből sorolták az adott híd adatait, sőt azt is, hogy az elmúlt évtizedekben mikor és milyen beavatkozás történt rajta. Az 1998-as átszervezés miatt rövid időre elváltak útjaink, visszatértem a kivitelezéshez. 2003 decemberében Csordás Csaba találkozóra hívott és felajánlotta, hogy januártól én vezethetem az ÜKIG hídfőmérnökségét. Óriási 134