Köszöntés dr. Träger Herbert 80. születésnapja alkalmából (Lánchíd füzetek 4. 2007)

KÖSZÖNTŐK

Dr. Seidl Ágoston: Hídjaink korrózió elleni védelme Dr. Seidl Ágoston: Hídjaink korrózió elleni védelme (MAHID 2000 ZRt., főmérnök, okleveles vegyészmérnök) Már gyermekkoromtól szívesen hallgattam nagyszüleim-szüleim korosztályának elbeszéléseit az előző század történéseiről, s építész családban növekedve külön érdeklődéssel fordultam az építőiparral kapcsolatos témák felé. Érdeklődésem nemcsak kortörténeti volt, hanem hamar fel kellett ismernem, hogy szűkebb szakterületem - az építőipari korrózióvédelem - mennyire összefügg életmódunk, környezetünk változásával. Korunkban a korrózió elleni védelemnek nagyon gyors változását lehet megfigyelni, s ennek az az oka, hogy életvitelünk az elmúlt évtizedekben nagyon erősen megváltozott. Ennek a változásnak erőteljes és konkrét hatásai fedezhetők fel a közlekedésépítési műtárgyakat érő korróziós hatásokban, s az építőiparnak, az építéskémiának ezekre adott válaszaiban. A XX. században az építőanyagipar és az építéstechnológia nagyon jelentős fejlődésen ment át, elterjedt és mindennapossá vált a vasbetonszerkezetek használata, így pl. a hidak jelentős része is betonból épült. Erősítette ezt a tendenciát az az ismeret, hogy a beton tartós, a környezeti és forgalmi hatásoknak jól ellenálló szerkezeti anyag. És ez igaz volt egészen a 60-as évekig, amikor is szembesülni kellett az első hullámban megépült betonszerkezetek hirtelen tönkremenetelével. Komoly kutatások indultak meg világszerte ezeknek a jelenségeknek a felderítésére és magyarázatára, s néhány év alatt világossá vált, hogy a felfutó motorizáció és az ipar által okozott légszennyezés komolyan veszélyezteti a betonszerkezetek tartósságát. Megkezdődött a betonjavítás a korábban csak ragasztó célra használt műgyanta kötőanyagú habarcsokkal. Hamar kiderült azonban, hogy a műgyantahabarcsok (PC-k) eltérő fizikai jellemzőik miatt hosszú távon nem élnek együtt a javított betonszerkezetekkel, zsugorodnak, leválnak, leszakítják magukat a felületről. Épp erre az időszakra születtek meg az építőanyagkémiában a diszperziós, emulziós akrilátmügyanták, az ezekkel megerősített cementkötésü javítórendszerek (a PCC-k) már nagyon jól beváltak betonjavításra. A hatvanas évek tétova próbálkozásai a nyolcvanas évek végére kiforrott, szabályozott javítási technológiákat eredményeztek. 131