Köszöntés dr. Träger Herbert 80. születésnapja alkalmából (Lánchíd füzetek 4. 2007)

HERBERTRŐL, HERBERTTŐL

Köszöntés dr. Tráaer Herbert 80. születésnapja alkalmából nem gépíróként is, kiegészítve az általam kézzel írt, s javított szöveget. Te ezt is megtanultad a számítógépen, nem úgy, mint én. Örülök, hogy néhány közös cikkünk megjelent, s annak is, hogy el­vállaltad a Jeles hídjaink című könyv 15 hídja történetének megírását, melynek építésében közreműködtél, így a legautentikusabb, s olyan tö­mör a leírás, mint amit csak Te tudsz fogalmazni. Csodálom, hogy mennyire érdekel ma is minden szakmai, sőt nem­csak szakmai kérdés, mennyire tájékozott vagy minden téren, no meg persze irigylem memóriád, mert emlékszel régmúlt és nem annyira ré­gen történt dolgokra is. Emlékezetes számomra, hogy, amikor súlyos lábtörés kötött ágyhoz, akkor is milyen nagy energiával készítetted előadásod szövegét, mely­nek elmondására végül engem kértél. Csodáltam azt is, hogy a Margit híd 130. születésnapján tartandó előadásodra úgy készültél, mintha éle­tedben először szerepelnél népesebb hallgatóság előtt. Gyakorló nagyapaként többször szégyenkezve hallgattam, amikor szerényen elmondtad, hogy milyen szerepjátékokat, kvízkérdéseket ta­lálsz ki unokáidnak. Nagyra értékelem bátorságod, hogy egyéni külföldi utak megtételére még ma is vállalkozol. Új oldaladról ismertelek meg, amikor egy közösség előtt, fejből, nem olvasva, elmondtad Áprily Lajos mélységes vallomásos versét. Örülök, hogy együtt dolgozhattunk, dolgozhatunk, köszönöm min­denirányú segítséged, türelmed, figyelmességed. Kívánom, hogy erőben, egészségben légy közöttünk. Isten éltessen sokáig! 2007. szeptember 16. 12

Next

/
Thumbnails
Contents