Közúti hidász almanach 2005 (Lánchíd füzetek 2., 2006)
Tanulmányok - Szeresd Budapestet építészeti és város-színesítési pályázat
HIDÁSZ ALMANACH 2005 Szeresd Budapestet: Gvaloaos Duna-híd jellegzetesség, landmark keletkezik így. Igényesen, magas színvonalon bemutatott pályamű, amelynek megalkotóit mértékletesség és dicséretes tisztelettudás jellemez. Csiszár András: Mozgó gyaloghíd A Duna városunk ütőere, mi mégsem bánunk vele ehhez méltóan. Tudomást sem veszünk róla. Pedig vizuálisan is városunk egyik legmeghatározóbb eleme. Ezt a képi formálást csak olyan helyzetekben érzékeljük, amikor valami, számunkra is kézzelfogható, szokásos életritmusunkat megzavaró esemény történik. Ilyenek például az áradások, amiket természetesen nem veszünk szívesen. Az alapötlet a Duna környezetformáló szerepére hívja fel a figyelmet. A pályázat egy olyan mozgó hidat vázol fel, amelynek pillérei a vízen lebegnek és ettől a híd szinte „együtt lélegzik a folyóval". Minden rezdülését láthatjuk, érezhetjük, közben még látványosabban színezi városunk képét. így maga a híd fogalom is új jelentést kaphat: összekapcsolódik, egybefonódik azzal a természeti jelenséggel, amelyet eddig átívelni, legyőzni kívánt. |£ A híd nem csak a két part közti összeköttetést biztosítja, hanem az úszó pillérek kitűnően használhatók hajóállomásként mindkét oldalon. A rakpart víz felöli szélét ahol két és fél méter széles, pados, fás sétálóterület keletkezne - ismét birtokukba vehetnék a partközeli sétára vágyók. Ezen kívül az idegenforgalmat is még jobban felpezsdíthetné egy ilyen különleges színfolt. A zsűri értékelése: Szépen megjelenített, mérnöki gondolkodáson, és mérnöki esztétikán alapuló terv, amely kivételes felkészültséggel állít alternatívát a Vígadó és a Várkert Bazár között létesítendő gyalogos híd számára. A mozgó híd gondolata meggyőző, nagyon eredeti és szép. Jelen formájában azonban egyelőre a terv erejét gyengíti, hogy a mégoly elegánsan kialakított híd formai megjelenésében a kortárs hídtervezés egy-két nagy jelentőségű hídjának külső képe idéződik vissza. Ez persze egyszerre emeli is a terv értékét, hiszen a legkiválóbb hidakról van szó, ugyanakkor jelzi azt is, hogy a remek szerkezeti ötlet mellé a híd formai karakterének kialakítása még tartogat feladatokat. 75