Közúti hidász almanach 2005 (Lánchíd füzetek 2., 2006)

Tanulmányok - Dr. Knebel Jenő

HIDÁSZ ALMANACH 2005 Mérnökportrék Egyetemi tanulmányaimban sokat köszönhetek tanáraimnak, különösen dr. Korányi Imrének és dr. Palotás Lászlónak, akik nemcsak a szakma szeretetét oltották belém, de emberi tartásukkal is példát mutattak. Pályám első szakaszán sokat segített Sávoly Pál, aki a hídiroda vezetője volt. Sokat köszönhetek idősebb kollégáimnak, dr. Mistéth Endrének, dr. Petur Alajosnak, Kemény Ádámnak és Kozma Károlynak, akik fi­gyelemmel kísérték pályámat. Hálás vagyok kollégáimnak, akikkel számos közös munkában vehettem részt és hozzájárultak olyan munka­helyi légkör kialakításához, amely a jó munkának alapvető feltétele. Pályám második részében, a Pont-TERV Rt-nél a korábbi évtizedekben megszokott munkát folytatom. Több olyan munkatársam van, akikkel korábban az Uvaterv-nél már több évtizedet dolgoztunk együtt. Külön öröm számomra, hogy e cégnél együtt lehetek Szánthó Pállal és Kiss Lajossal, akikkel közel hat évtizedes munkatársi és baráti viszony köt össze. Milyen jelentős munkákban vett részt, mely alkotásokat tekinti fő művének? Főbb munkáim közé sorolhatom a Tokaji-, a Szolnoki-, a Kisari Tisza­híd és a Barcsi Dráva-híd tervezését. Jó volt részt venni az Erzsébet-híd (ortotrop pálya, budai hídfeljáró), az Árpád híd, a Hárosi- és a Lágymá­nyosi Duna-híd tervezésében. Szerencsés voltam, hogy dolgozhattam az Uvaterv export tervezési munkáiban, a pozsonyi Duna-híd, a jugoszláv Duna-hidak, az egyip­tomi hidak, a vietnami Duong-híd és számos egyéb külföldi híd építési és ajánlati tervének elkészítésében. A Pont-TERV Rt-nél végzett munkáim közül a bajai Türr István Duna­híd erősítése, a dunaföldvári Beszédes József Duna-híd átépítése, az esztergomi Mária Valéria híd, a szekszárdi Szent László Duna-híd ter­vezése, a tiszaugi Tisza-híd és a kőröshegyi völgyhíd engedélyezési terve tartozik a fontosabbak közé. A hidak forgalomnak való átadása, azok felavatása mindig nagy ünnep­ség keretében történik. Kedves emlékeim közé tartozik az Erzsébet híd avatása. Már a híd építését nagy érdeklődéssel figyelte a közönség, megnyitását hatalmas tömeg ünnepelte. Megható volt az a rokonszenv is, amely az esztergomi Mária Valéria Duna-híd építését és felavatását a 132

Next

/
Thumbnails
Contents