A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1994-1999. (2001)

A közúti szakgyűjtemény fejlődése 1994-1999 között (Szászi András)

A KISKŐRÖSI KÖZÜTI SZAKGYŰJTEMÉNY ÉVKÖNYVE 1994-1999 Publikációk Az kibővített terület és az állandó kiállítás megnyitójára új anyagok készültek, melyek sokat segítettek a látogatottság emelkedésében. Az elkészült képeslapok, míg el nem fogytak, in­gyenes szóróanyagként kerültek szétosztásra. Tóth László gyűjteményvezető többéves kutató­munkáját követően elkészült a magyarországi útépítés történetét a kezdetektől a 1960-as éve­kig végigkövető hiánypóüó könyv, mely szakmai körökben méltán aratott nagy sikert. Elké­szült ez időben a szakgyűjtemény évkönyvsorozatának IV. kötete, tanulmányokkal az országos úthálózat fejlődéséről, az 1960 - 1990 közötti időszakban. A Magyar jazztörténeti kiállítás megnyitóján tartott nagysikerű koncert kapcsán még CD-fel­vétel is készült Deseő Csaba jazzhegedűssel és a Trió Acoustic együttessel, kik elsó'sorban utakról szóló számokat játszottak. Látogatottság A látogatottság 1988-1992 között folyamatosan és jelentősen csökkent, nagyrészt a gazdasá­gi rendszerváltás hatásaként. 1994-ben már némileg emelkedő tendenciát mutatott a látoga­tottság, s az új kiállítás megnyitása is erősítette ezt a folyamatot. Az 1996-97-es aktív reklám­és kampánymunka tovább növelte a látogatottságot, melyben a médiának döntő szerepe volt. Az utóbbi években ezt az értéket igyekeztük megtartani, több-kevesebb sikerrel. A látogatók összetétele a régebbi időszakhoz képest nem változott, az összes látogató kétharmada diák­csoportként érkezik. A nyári időszakban főleg családos kirándulók, és a külföldi nyaralók ér­keznek. A nyitva tartási időszak (márciustól-novemberig) leggyengébben látogatott hónapja minden évben a szeptember volt. A gyűjtemény a téli hónapokban is fogadja a bejelentkező' csopor­tokat. Közéleti tevékenység A kiállítási programokon túlmenően a gyűjtemény részt vállal szakmai, városi és egyéb kultu­rális rendezvények szervezésében, rendezésében. A kamarateremben többször volt egy-egy napos szakmai tanácskozás és értekezlet, de többnapos rendezvényre is sor került 1998-ban. 1998-ban lengyel, 1999-ben kárpátaljai árvízkárosult gyerekek egyhetes üdültetésében vet­tünk részt, hely és program biztosításával, de szerveztünk egész napos programot holland kó­rusnak, és a helyi cserkészcsapatnak is. Kárpátaljai gyerekek a gyűjtemény udvarán 9

Next

/
Thumbnails
Contents