A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 2000-2006. (2007)

VII. Szakmatörténeti tanulmányok

oly munkánál legyenek alkalmazva, ahol gyakorlati képzésre a legtöbb alkalom kínálkozik...". Arról is rendelkezik, hogy a záró vizsgát úgy kell megszervezni, hogy az „...a külső, gyakorlati vizsgálatokkal vegye kezdetét oly czélból, hogy az eszközök használata, a mérési felvételek megszerkesztése és a költségelés elkészítése az elméleti vizsgák tárgyát képezhesse...". Az országban felállított 10 útmesteri iskola nem sokáig maradt fenn. Ugyanis 1927-ben olvashatjuk a 103.076/1927. K. M.-ll. (XII. 7.) szám alatti miniszteri rendeletben, hogy az említett iskolákat 1909. márciusában feloszlatták, tekintettel arra, hogy valamennyi útmester és útbiztos már útmesteri kiképzést nyert. Ámde, hála az egyre gyorsabban fejlődő automobilizmusnak, „...különösen érezhetővé vált a képzett műszaki személyzet hiánya. Ezért/..a miniszter../ elhatározta, hogy Budapesten, a m. kir. állami útigép javító teleppel kapcsolatban, annak területén és e célra alkalmas helyiségekben..." újabb útmesteri iskolát nyit. Ez új iskoláról még részletesen szólunk. Az első közúti törvény arról is rendelkezett, hogy a törvényhatósági utak fenntartásának irányítását ellátó útmesterek szolgálati viszonyáról minden vármegyei törvényhatóság szabályrendeletet alkosson. E szabályrendeleteknek az ebben a tárgykörben kiadott minisztériumi utasításban foglaltakat kellett belefoglalni, másrészt e szabályrendeletek csak akkor váltak hatályossá, ha azokat a minisztérium jóváhagyta. Idézzünk néhány előírást a Hajdú vármegyei szabályrendeletből [4]. A megyei törvényhatósági útmestereket a megye főispánja nevezi ki, ezért az útmesterek közigazgatási tekintetben a főispánnak, törvényhatósági jogú városok esetében a polgármesternek, míg műszaki tekintetben az ÁÉH főnökének vannak alárendelve. Hajdú vármegye a törvényhatósági úthálózatát az ÁÉH főnöke három útmesteri kerületre osztotta fel, ezért ott három törvényhatósági útmester tevékenykedik. Az útmestereknek képesítő vizsgán kell számot adniuk arról, hogy feladataik ellátásához kellő ismeretekkel rendelkeznek. A szabályrendelet itt felsorolja, milyen tárgykörökből kell az írásbeli és szóbeli vizsgát a jelölteknek, amelyek csaknem azonosak az útmesteri iskolák számára előírt tárgykörökkel. Az utasítás ezután felsorolta az útmesterek feladatait. Nevezetesen az útmester felügyel a rábízott úthálózatra, irányítja annak karbantartását, s az előírt időközönként beutazza rábízott úthálózatát. S az útmester „...beosztottjai az útkaparók, akiket az útmester szolgálatuk teljesítésére kioktat munkájukban útbaigazít és őket felügyeli, számukra a munkát kiosztja, de mindemellett velük emberségesen bánik s őket magáncélra nem használhatja...". A kötelező útbeutazásai során ellenőrzi az ott folyó karbantartási munkákat, az útkaparók tevékenységét. Kijelöli a kavics-szállításokhoz szükséges tárolási helyeket, ellenőrzi a szállított kőanyag minőségét és mennyiségét. Gondoskodik arról, hogy az út felületéről a por, a sár, az esővíz és a hólé eltávolítása, illetve levezetése idejében megtörténjék. Gondoskodik a fák és fasorok telepítéséről és ápolásáról. Köteles gondoskodni arról, hogy a rábízott úthálózat mindenkor biztosan járható állapotban legyen. A forgalmat veszélyeztető helyzetekben, vagy jelentősebb útépítéseknél az ÁÉH-tól kapott felhatalmazás birtokában alkalmazhatja a forgalom korlátozását, vagy szüneteltetését. Rendkívüli esetben ilyet maga is önállóan elrendelhet, amiről azonnal köteles az ÁÉH főnökének jelentést tenni. Saját munkájáról rendszeresen naplót vezet. A már említett „kötelező közmunka" volt a törvényhatósági, de részben az állami utak építésének és karbantartásának a pénzügyi és munkaerő forrása. A közmunka rendszere Mária Terézia óta változatlanul fennmaradt egészen a II. világháború végéig. A közmunkáról szólni e helyen nem feladatunk. Azonban a közmunka teljesítésének ellenőrzése és igazolása sok útmester életét keserítette meg. A közmunka lényege az volt, hogy minden olyan állampolgár, néhány kivételtől eltekintve, aki saját portával rendelkezett és igavonó jószága is volt, köteles volt a meghatározott munka-napszámot teljesíteni, vagy gyalogosan, vagy igavonó állataival. A megyei közigazgatás szervei évente összeírták községenként a közmunkára kötelezetteket s az útmesterek feladata volt az úthálózatuk melletti települések közmunka kötelezettéi számára meghatározni, hogy ki, mikor és hol jelenjék meg a közmunkára. Ez nem csekély szervező munkát igényelt. A közmunkát pénzben is meg lehetett váltani. Tekintettel arra, hogy éppen a legszegényebb paraszti réteg volt az, amely csak természetben volt képes a közmunkát teljesíteni, a saját földjén elvégzendő munkát fontosabbnak tartotta a közmunka teljesítésénél, egyre több volt az olyan egyén, aki közmunkával tartozott. Ezekről az útmestereknek jelentést kellett tenniük az ÁÉH főnökeinek, akik azt összesítve továbbították a főispáni hivatalokhoz. Az első világháború kitöréséig, 1914 nyaráig az útmesterek képzése változtatás nélkül folyt, az eredeti rendelet szerint. A ki76