Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Az első úttörvénytől a világháborúig (1891–1918)

Az 1904-ben megindult nagy útépítésekkel a köszükséglet rohamosan növekedett, s ezzel párhuzamosan az ország minden részén új kőbányákat létesítettek, a már üzemben volt kőbányákat pedig tovább gépesítették. A kőbányák nagyarányú fejlődését az 1914. évben kitört világháború gátolta meg. A nagyarányú útépítés és kőbányafejlesztés Hartig Sándor személyes működésének voltak köszönhetők. Őt, a mérnököt, az államtitkárt nagy tisztelettel illették az ország szakemberei. Ennek a korszaknak útépítési tevékenységét nagymértékben korlátozta, hogy a helyi érdekű vasutak építésére felvett kölcsönökkel is a törvényhatóságok útalapját terhelték meg. Ennek a helytelen eljárásnak eredményeként 1902-ben az útalapok kölcsöneinek összege már kereken 80 millió korona volt, amely összegnek több, mint kétharmadát vicinális vasutak építésére, és csak az ezen feliili rész esett útépítési kölcsönökre. A kölcsönök terhe évente mintegy 4 millió koronát, vagyis a törvényhatósági útalapok nem egészen évi 16 millió koronát tevő jövedelmének az 1/4 részét kötötte le. A törvényhatósági útalapok említett súlyos helyzetét belátva a törvényhozás az 1904. XIV. te. alapján egyéb beruházásokon kívül 3585 km törvényhatósági út építésére 43 millió koronát bocsátott a kereskedelemügyi miniszteri tárca rendelkezésére azzal, hogy ebből a keretből 14, 201 300 korona értékű helyi érdekű törzsrészvényt váltson meg az útalapoktól. A rendelkezésre bocsátott összegekből 25 vármegye területén az 1904—1909. években összesen 3456 km utat építettek meg. A program keretében igyekeztek a törvényben megállapított úthosszát megépíteni, s minthogy az említett összeg erre nem volt elegendő, elkövették azt a hibát, hogy sok helyen csak 3 méter, sőt 2,5 méter széles kŐpályát építettek. 74. kép —Térképrészlet az 1894. évi forgalomszámlálásról 70