Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Útügyeink a török kiűzésétől a reformkorig (1686–1825)

Magyarországon a tengelyen való szállításnak aránytalanul nagyobb szerep jutott a termények fuvarozásában, mint jobb földrajzi adottságokkal bíró országoknak. A külső és belső piac igényeinek kielégítésében elsőrendű fontosságú volt az épített utak mennyisége és állapota. A 18. század második felében és a 19. század első részében sok utat és hidat építettek. Az ország belsejében a fontosabb utakat az állam építette, de a megyék voltak kötelesek karbantartani. A Kassát, Eperjest, Lőcsét, Késmárkot, Murányt és Szepes megyét összekötő utak javítása az ország északi és keleti területeinek forgalmát könnyítette. A Bécs—Sopron—Kőszeg—Zágráb, ill. Trieszt közötti, továbbá a SzegedTemesvár—Erdély és a Szeged—Zimony közötti utak karbantartása a környező országokkal való kereskedelmet segítette. Erdélyből Bukovinába a Borgói hágón át, Moldvába a Brassó—Ojtozi szoroson, a Havasalföldre a Brassó—Tömösi hágón, s a Szeben— Vöröstoronyi szoroson keresztül áramlott a forgalom (28. kép). Magyarország és Erdély hegyvidéki részein kövezett utak is voltak, de az Alföldön csak kedvező időjárás esetén lehetett az utakon járni. Az útállapot javításának igyekezetét mutatja az is, hogy 1778-ban jelent meg az első magyar nyelvű útépítési szakkönyv Kováts Ferenc matematikustól. Ez a könyv (29. kép) francia, német és angol példákat említ, de a magyarországi alkalmazásra is kitér. Nagy érdeme a szerzőnek, hogy a magyar nyelvben eddig ismeretlen szakkifejezéseket is alkalmazott. Ennek a műnek egy kivonatos ismertetése is megjelent 1800 körül az „Utak és hidak tsináltatására szolgáló regulák".... címmel, első lapja a 30. képen látható. Külön figyelmet érdemel az „Erdélyi Nagy fejedelemségben utak készítésére" címen 1807-ben kiadott utasítás (31. kép). 29. kép — Az elsó magyarnyelvű útépítészeti szakkönyv címlapja 1778-ból 30. kép — Útépítési szabályok 1800 körül 31. kép — Erdélyi útépítési szabályzat 1807-bÓl 26