Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

A középkori és a török hódoltság kori utak története

Számos intézkedés segítette a magyarországi kereskedelmet. Egyik az ún. útkényszer volt, ami megszabta a kereskedők által használható útvonalakat az országon belül. Aki ettől eltért, annak az áruját elkobozták. Egyes városok árumegállító jogot kaptak, vagyis ezeken a helyeken a kereskedőnek eladásra kellett kínálnia az áruját. A vámrendszer ugyanakkor szabályozta az országba érkező kereskedők határvámját, az út-, híd-, réwám fizetését, valamint a vásárvámokat. A király által engedélyezett vásártartó helyeken az eladók vámot fizettek az áru értéke arányában. A határvám az áru értékének 1/80ad része volt. A 12. századig a vámok szedése szinte kizárólag királyi jog volt (regálé = koronajövedelem), de ezt követően a királyok eladományozták a vámjogot. Szaporodtak a vámhelyek, s ezért egyre többen kérték a vámmentességet. Főképpen az egyház kapott ilyen mentességet, de egyezség született pl. Velence kereskedői és a viszontkereskedő magyarok mentességéről is. Az utakról konkrétan keveset tudunk. Azok használhatósága függött az évszakoktól és a helyrehozatalukra tett intézkedésektől. Tudjuk pl., hogy a keresztes hadak vonulása előtt az útvonalakat rendbe tették, feltehetően ez a hidakra, gázlókra és révekre vonatkozott. Kőből épített útburkolat legfeljebb a hegyvidékeken fordult elő. A mocsarak gázlóinál pedig fából készítettek dorongutakat vagy rőzseutakat. 13. kép —Sószállító észarándokúta 11. századból (Győrífy Györgytói) 13