Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Útügyeink a két világháború között (1919–1945)

A közutaknak a gépkocsiforgalom igényeit kielégítő átépítése és fenntartása évről évre fokozódó terhet jelentett az útfenntartó hatóságoknak, amelyet a közutakra rendelkezésre álló hitelekből csak részben lehetett fedezni. Abból az elvből kiindulva, hogy az utak átépítését a gépjárműforgalom tette szükségessé, úgy mint külföldön, nálunk is az átépítési költségeket részben a gépjárművek megadóztatása útján kívánták biztosítani. Ez az elhatározás hívta életre „A közúti gépjárművek közúti célokra való megadóztatásáról" szóló 1928. VI. tc.-t, amely a gépjárműveket kombinált rendszer szerint adóztatta meg, éspedig: a személygépkocsikat és motorkerékpárokat lóerőszám szerint, míg az autóbuszokat, tehergépkocsikat és pótkocsikat az önsúlyuk alapján. A járművek számát a 6. táblázat mutatja. A gépjárműadó bevezetése úthálózatunk fejlesztése szempontjából igen nagy jelentőségű esemény volt, mert nagy forgalmú közútjaink nagyobb mértékben végleges burkolatokkal történő átépítését tette lehetővé és a gépjárműforgalom növekedésének aránya a közutak átépítéséhez évről évre nagyobb bevételt biztosított. A gépjárműadó bevételből nem új utakat építettek, hanem a legnagyobb forgalmú utakat építették át a gépjárműforgalom igényeit kielégítő burkolattal. A gépjárműadó kezdetben céladó volt, s ezért az az államnak nem a többi adóval együttesen kezelt bevételi forrását képezte, hanem teljes egészében az 1928. évben létesített „Országos Útfejlesztési Alap"-ot illette meg, amely fölött a kereskedelemügyi miniszter rendelkezett. 104. kép — Magyar gyártmányú földgyalu 98