Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

TÓTH LÁSZLÓ MAGYARORSZÁG KÖZÍTTJAINAK TÖRTÉNETE Magyarország területén a Római Birodalom katonái építettek először kóutakat, egy-egy részletük ma is látható. Magyarország területén a történelem minden korszakában fontos kereskedelmi utak voltak kelet—nyugat és észak— dél között, de szilárd burkolattal csak a hegyvidékeken építették meg, ahol a kóanyag helyben volt található. A középkorban a hadi utak egyben kereskedelmi utak is voltak, s a Kárpát-medence vízi átkelőhelyei az ősidőktől ugyanott voltak, ahol később hidakat építettek. Kompok, tahidak, hajóhidak, vas- és acélhidak még együtt léteztek a kötetben bemutatott korszakban. A Nagy-Alföld elhagyatott részein csak a vasúthálózat kiépítése után készítettek kőulakat. Az első hosszú, 300 kmes útszakaszt 1895—1899 között építette a magyar állam, Baja és Kisjenó között. A többség azonban 1920 után épült, makadám szerkezettel. Ennek ellenére már 1864-től készítettek a városokban aszfaltulakat, sőt egy magyar vállalat épitelte egy német céggel közösen Németország első hengerelt aszfaltburkolatát Stuttgartban, 1908-ban. A két világháború között a főutakat betonburkolattal építették — így a London és Isztambul között kijelölt nemzetközi út Budapest—Szeged közötti szakaszal, s más főutakat is. A magyar út- és hídépítő szakma kiválóságai a 18. századtól francia, német, angol és amerikai példákon nevelkedtek, s a Műegyetemen is erre alapult a mérnökképzés. Maga az útügyi szervezel osztrák minta szerint állt fel, s ez a forma 1950-ig működött. Az automobil elterjedése az első világháború uláni időre eselt. Ezért, meg a nagyarányú átmenő forgalom szorítása miatt is, a második világháborúig a iónlak korszerűsítésének egyik intenzív és sikeres időszakáról emlékezhetünk meg. Magyarországon a történelem viharai, a háborúk miatt, többször elpusztultak hídjaink, megrongálódtak a közlekedési pályák. A 20. században ez fokozottan igy voll, ezért, valamint a gazdaság leromlása miatt a szükséges költségeknek csak töredéke jutott az utakra. Átmeneti fellendülés csak az 1960-as, 1970es években volt, ez azonban már a következő kötet témája, de jelentősége nagyobb minden más korszakénál. Reméljük, hogy a személyeket, árukat és eszméket közvetítő magyar úthálózat mihamarabb eléri a kívánt európai szolgáltatási szintet