Bernhard Graf: Hidak, amelyek összekötik a világot (Prestel)

Tartalomjegyzék

A szegfűs forradalom jelképe Lisszabon: az Április 25-e híd 1962 -66 „A portugál hadsereg felszólítja Lisszabon lakóit, hogy maradjanak otthon és őrizzék meg nyugalmukat." A portugál „Clubé" rádióállomás közleménye, 1974. április 25. Dávid Barnard Steinman (1886-1960) 1886-tól a City College és a Columbia University (New York City) hallgatója 1916 Gustav Lindenthal munkatársa a Hell Gate híd (New York) építésekor 1926 kollégájával, Holton D. Robinsonnal megépíti a brazíliai florianópolisi hidat; ezt további 400 hídterve követi, például: 1927 Carquinez Strait Bridge, Kalifornia 1929 Mount Hope Bridge, Rhode Island 1931 St.John's Bridge, Oregon 1936 Henry Hudson Bridge, New York 1952-56 Kingston Bridge 1953-57 a Mackinac Bridge Sault Ste. Marié és Michigan között 1960 szaktanácsadó a Lisszabon közeli Tagus-híd tervezésekor A Tejo folyó Salazar hídját 1974. április 25-én elfoglalta a hadsereg, melynek az volt a célja, hogy megszabadítsa Portugáliát a diktatúrától. A híd eredeti neve a puccs után rosszul csengett: António de Oliveira Salazar diktátorról kapta ugyanis, aki 1932 és 1968 között az ország miniszterelnöke volt. Az új kormány a felszabadulás állami ünnepe után azÁprilis 25-e névre keresztelte át a hidat. A híd története azonban mindig is szorosan összefonódott a portugáliai diktatúrával. Salazar 1953-ben hozta létre a „Gabinete da Ponté sobe o Tejo" nevű tervhivatalt, amely az 1950-es évek végén Jose do Canto Moniz mérnök igazgatósága alatt nemzetközi pályázatot hirdetett. Egyedül a pittsburghi United States Steel Corporationt találták alkalmasnak a terv megvalósítására, mert az a „Steinman Boynton Gronquist" partnereként működött. így nyerték meg a projekthez szaktanácsadóként a neves hídtervezöt, Dávid Barnard Steinmant (1886-1962), aki az aerodinamikai stabilitás tudományos kutatójaként szokatlanul hosszú függőhidakat tervezett, s kedvező fogadtatásban részesült Lisszabonban. Moniz nem tudhatta, hogy Steinman még abban az évben meghal, és társa, Ray M. Boynton veszi majd át a tervezői munkát. A híd építését 1962-ben kezdték el. Bár mutat hasonlóságokat a Golden Gate-híddal, új technológiákat is alkalmaztak megépítésekor. Európában először sűrített levegős kupolákat használtak a keszonok stabilizálására és süllyesztésére. A mérnökök ily módon az egyik pillért a vízszint alatt 79 méter mélyen lévő kőzetrétegre alapozták: ilyen mélységet nem sikerült elérni addig. Szokatlan megoldás a későbbiekben vasúti pálya kialakítását lehetővé tevő magas rácsos merevítő tartó. A 190,5 méter magas tornyokhoz rögzített merevítőtartó 70 hetven méter magasan van a vízszint fölött, így a legnagyobb hajók is közlekedhetnek alatta Lisszabon kikötőjébe tartva. 2000-ben, amikor az alsó szintet átadták a vasúti forgalomnak, a Tejo-hídat már hosszú ideje az 1974-es portugáliai szegfűs forradalom jelképének tekintették. A polgárok a szegfűs forradalmat ünneplik 1974. április 25-én ÍOO