Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLIII.
^ a/*>á B ükUaljai ösvényeken XLIII. A fenyvesben haladó szarvas roppanásait Gáspár is hallotta. Egy pillanatra össze is rándult, és kimaradt néhány lélegzetvétel, ahogy összpontosítva hallgatózott. Ám a legkisebb neszre is roppant érzékeny füle, és sokéves, gazdag tapasztalata rögtön jelezte, hogy nem az közeledik, amit ö vár. Sőt nem is közeledik, hanem vele párhuzamosan halad, s tart a bozai erdő felé. Gáspárnak nemcsak a hallása, de a látása is kiváló volt. Büszke is volt erre nagyon.- Koma, én már kilométerekről észreveszem, ha egy szépasszony áll a megállóban - szokta mondogatni, mert Gáspár annak ellenére, hogy falujában kiváló hentes hírében állt, ő bizony autóbuszsofőr volt. A megyeszékhely és a faluja között buszozott. Egy évtizeden át olyan menetrendje volt, hogy az utolsó fordulót letudva az autóbusz itt állt a falu szélén, s reggel innét indult visszafelé. Foglalkozására - amit már harminc éve űzött, és mindig is hivatásának tekintett - rendkívül büszke volt. Ez itt a faluban komoly rangot jelentett. Az ő járata percre pontos volt mindig. Késésről szó sem lehetett se télen, se nyáron. O ebből lelkiismereti kérdést csinált, s nem engedett belőle. Az Istennek sem. Nem még az édesapjának. A falu közepén volt a buszmegálló. Onnét indult a járat, ott gyülekeztek az utazni szándékozók. Egy napsütéses, szép, kora tavaszi reggelen Gáspár bácsi megkérdezte fiától:- Aztán a fél tíz körüli járat pontosan mikor is indul, kisfiam, mert bemennék a városba édesanyád szemüvegét kiváltani.- Kilenc óra huszonöt az a fél tíz, édesapám, egy másodperccel sem több - adja meg precíz válaszát Gáspár, és a jegyeket tartalmazó vaskazettával a hóna alatt peckes, büszke lépésekkel indul az oly szeretett sárga Ikarusa felé. Letudja az első fordulót, kilenc óra tizenöt perc, és ott áll újra a megállóban, ami pont a barátja boltja előtt van, az első ajtó nyitva, van, aki már fenn is ül a buszban. Gazsi a kötelező könyvelés hivatalos papírjait töltögeti nagy műgonddal. Kilenc óra húsz perc. A fekete műanyagfedeles irattartót és a golyóstollat a helyére löki, és a volános egyenruha nyakkendőjét megigazítva belenéz a tükörbe. Jó érzéssel nyugtázza magában, hogy csaknem „fél ház” van, néz a busz mögé is, de édesapját még nem látja. Kilenc huszonháromkor beindítja a motort, s mint mindig, most is elgyönyörködik néhány másodpercig a motor egyenletes, erőteljes szép mormogásában.- Hiába, no! Szalad ez a világ minden részén, vidáman, Moszkvától Egerig. De hol az öregem, már látnom kellene, mindjárt indulok, s még lemarad a végén - így morfondírozik az iijabb Gáspár. Egy perc van már csak az indulásig. Beinteget a boltajtón Pannikának, az egyik öregasszonyt leülteti, hogy induláskor el ne essen, majd bezárja az ajtókat, és az órájára néz. 9 óra 25 perc van. A sebességbe tett autóbusz kuplungpedálját lassan felengedi, meglódul a nehéz jármű, s amikor a következő sebességfokozatot váltja, a visszapillantó tükörben azt látja, hogy az édesapja a busz mögött van vagy 30 méterre, integetve lohol a porban utánuk. 6 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
