Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 6. szám - KÖRNYEZETVÉDELEM - Murawski Magdolna: Szellemi környezetvédelem

filmsorozatok, szappanoperák .jóvoltából”? S vajon kinek, mire jó az, ha az emberek agresszívek? Mit is vásárol, mire is törekszik az agresszív emberfajta? Ki ellen, mi ellen fordítja a fegyverét, ha már hozzájutott? Melyik embert könnyebb háborúskodásra rávenni: a békés alkotómunkát értékelőt, vagy a tudatlant, az izgágát, az önbíráskodót? Melyik ember fogja elfogadhatónak tartani azt, ha az egyik ország a másik ellen vonul szupermodem fegyverekkel, egyenlőtlen feltételek mellett küzdve meg a leigázottakkal? M

Mikor idáig érünk gondolatban, érdemes elgondolkodni az okokon kívül a következményeken is. Ha jómagam hallgatok a mások által sugallt esztelenségekre és én is harciassá válók, vajon lesz-e, marad-e még egyetlen sarka a Földnek, ahová nem érhet el az ember-kannibál dögletes üzenete, és marad-e még menedéke azoknak, akik nem elpusztítani, hanem éltetni akarják azt a bolygót, mely mindnyájunknak teret biztosít az élethez? Ha már mindenki harcban fog állni egymással, marad-e tervezhető élet a Földön? Vagy csak a Weöres Sándor által megjósolt permanens háborúk korszaka marad, örökösen pufogó fegyvereivel, ádáz harcosaival?

A huszadik század nagy vívmánya, a telekommunikáció igen komoly értékeket rejt magában. Ám ezen értékek csak akkor juthatnának érvényre, ha olyan emberek kezén lennének a médiumok, akik éreznének felelősséget embertársaik iránt, s nem csak a legnagyobb reklám-megrendelők alázatos szolgái lennének. Az emberből csak az jöhet ki, ami benne van. így van ez a sok kiomló undorral és agresszióval is. Ha nem olyan lenne a médiacézárok belvilága, mint amit az általuk uralt tévécsatornák, hablaty-rádiók, újságok, könyvkiadói és sajtótermékek tükröznek, akkor okunk lenne arra is, hogy értelmes, jó szándékú lényeknek tartsuk őket. így azonban csak annak nézzük őket, mint aminek ők bennünket. Hiszen ha rólunk csupa szépet és jót feltételeznének, akkor nyilván úgy is közelednének hozzánk.

Ez a fejtegetés mit sem érne, ha nem szolgálhatna valamiféle tanulsággal, és a konklúzió levonásán kívül nem kínálna egyebet. Mivel környezetvédelemről van szó, fel kell hívnunk a figyelmet arra az egyszerű tényre, hogy minden környezetvédelem csakis egyes szám első személyben kezdődhet. Értelme csak ekkor van. Aki folyton másokra mutogat, az nem tudhat jó megoldásokkal szolgálni környezetvédelmi kérdésekben (sem). Akár szellemi, akár fizikai környezetszennyezésről van szó, mindig következetesen és kíméletlenül fel kell tennünk magunknak a kérdést: És én mit teszek ellene? Teszek-e valamit a baj megelőzésére vagy elhárítására? Ha eddig nem tettem, akkor mit szándékozom tenni a jövőben? Ha azt gondoltam, hogy ez kizárólag a szakemberek dolga, akkor tekinthetem-e magamat felelős állampolgárnak? Vagy az egész számomra nem is olyan fontos? Ha ez így lenne, mit gondolok arról, ha embertársaim is hozzám hasonlóan vélekednek? Vagyis, ha rajtam kívül senki más nem volna hajlandó törődni környezetvédelmi kérdésekkel.

Környezetünk elhanyagolása végzetes következményekkel járhat. Miközben öldöklő küzdelem folyik - máris - a Közel-Keleten a még meglévő olajtartalékok birtoklásáért, a nyugati világ nem hajlandó foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy alternatív energiaforrásokat használjon, vagy hogy csökkentse mértéktelen energiafogyasztását. A kérdés pedig ma is ez: mi a helyzet azzal a bizonyos egyes szám első személyű kérdéssel?

110

XII. évfolyam 6. szám—2002. június