Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 6. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Egy mai mesehős: Berecz András, A Felvidék magyarországi követe: Agócs Gergely

magyarországi, de ez a fajta öntudatos vállalása az értelmiség köreiben is általánosabb ott?

Igen, de ez nyilvánvalóan lelkialkat dolga is. Nekem is vannak olyan volt osztálytársaim, ismerőseim, akik Magyarországra átkerülve azonnal levetkőzték az otthoni tájszólást. De úgy érzem, ilyenekből kevesebb van. Érdekes, hogy a Magyarországon élő székelyekkel kapcsolatban ez nem merül fel, pedig közülük is sokan tartják a székely tájnyelvet. Nálunk különösen ennek a két hangnak, az illabiális (ajakkerekítés nélküli) á és a labiális (ajakkerekítéses) ä hangnak köszönhető, hogy azonnal felismerik palóc mivoltunkat, de alaktanilag a mi dialektusunk sokkal közelebb áll az irodalmi magyar nyelvhez, mint a csallóközieké vagy a székelyeké.

Eddigi riportalanyaim között még nem volt olyan, akitől meg tudtam volna kérdezni, hogy Szlovákiában mennyire lehetett ill. lehet beszélni táncházmozgalomról. Ismerek egy lemezt a X. Szlovákiai Táncháztalálkozóról (melyet, tudom, hogy Te szerkesztettél), de lehet(ett) ott is a magyarországihoz vagy erdélyihez hasonló mozgalomról beszélni?

Azt kellene először is tisztázni, hogy mit nevezhetünk mozgalomnak. Azt jelenti-e, hogy „alulról építkező” módon, az utcáról bejövő emberek elkezdenek érdeklődni a népi kultúra iránt, s egyszer csak nekiállnak tömegesen táncolni, énekelni?

Akkor úgy kérdezném, hogy az a fajta szórakozási forma, ami Magyarországon és Erdélyben, a városokban, városi fiatalok kezdeményezésére, a falusi hagyományos zene és tánc elsajátításával ment végbe, az volt-e a Felvidéken ?

Agócs Gergely tréfás verbunkot mutat be az 1994-es szlovákiai táncháztalálkozón

102

XII. évfolyam 6. szám—2002. június