Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Cs. Varga István: Lélekszerű portrék
Számos igazi trouvaille található az „Egri Arcok” sorozatban és a mostani Portrék című kiállítás anyagában is. Ma már több könyvre való, kiadásra váró igen értékes anyag gyűlt össze az ebből a portrésorozatból... Nem kitalált, hanem valódi egri karakterek ezek, amelyekből jellemerő, spirituális erő sugárzik felénk. Tekintetkapcsolat jön létre az egri az arcképek és az őket helyes látótávolságból nézők között. Felvetődik a kérdés: Mit üzen nekünk Molnár István Géza kiállítása és eddigi életműve? Hitem szerint ugyanazt, mint Hubai Gruber Miklós könyve: a Hajoljunk közelebb egymáshoz. Vagyis ismerjünk egymásra, ismerjük meg egymás valódi arcát! Azt üzeni, hogy az ember imago Dei, Isten képmása, akit az Úr „ad imaginem et similitudinem” — arcára és hasonlatosságára teremtett. Igaz, azóta az ember Istentől kapott emberac sokszor lehullt a porba, ahonnan vétetett. Az ember valóban az ég és föld fia, sárarany. Tudjuk, szömyeteglétben az ember drakontogeneiszesz”, vagyis „sárkányfogvetemény”, amelyre már Vörösmartynál rárímel a „Nincsen remény, nincsen remény.” Molnár István Géza ismeri az ember és Isten ellen eddig legtöbbet vétő XX. századot, mégis azt üzeni: az ember antroposz, azaz fölfelé néző lény, az ember lélekarcú, lélekszemű teremtmény, az emberarc, részese az istenarcnak. Az esztétikai befogadáskor érzékeljük: a szépség, rútság mellett számos esztétikai minőség létezik. A szép, a fenséges, bájos, tragikus, groteszk stb. esztétikai minőség mélyén a művésziség közös lényege húzódik meg: a titkok titka. A látást, amint a hallást nem szabad azonosítanunk a „külső érzékszervekkel”, a szem és a fül működésével, hanem ebbe beleértendő a belső érzékelés is. Legtöbbször ezt „belső szemlélet”-nek nevezzük, de a „belső érzékelés” talán még pontosabb. Fontos, hogy érdeklődés alakuljon ki bennünk az esztétikai értékek iránt. Ezeken a képeken olyan emberi, művészi és gondolkodói magatartásmintákat látunk, amelyek követésre méltók. Molnár István Géza gondosan megkomponálta kiállításának anyagát. A komponál szó jelentésbokra különös lelki tulajdonságra utal. A compono jelentésváltozatainak mindegyike, összeköt, alkot, költ az ember teljes odaadását követeli. Aki ilyen értelemben komponál, az nemcsak gyönyörködtet, hanem jóra, szépre, igazra, szentre indít: „ lelkierőt gyakorol”. Az ilyen művészi komponálás értelme „az erényre készülés az igazság mélyebb megismerése, akár tudományos, akár művészi igazságról van szó. ” Nagy Ernő, a kitűnő egri festőművész írta az egyik kiállítás emlékkönyvébe: „Jó a fotómasinád, de sokkal jobb a kompozíciós érzéked, a szemed és a lelked a lényeg meglátásához. Örülök, hogy szereted és meg is látod a szépet.... ” Fotóművész barátunk megtartó emberi példákat, valódi értékeket keres és mutat föl. Tudja: ott, valahol az ismeretlenben egy inga méri az időt, és állandóan jár és jár. Mozgása újabb és újabb örömöket hoz: örömöt, mosolyt és könnyeket; és soha nem tér vissza letűnt pillanatoknak új lehetőséget adni; ezért minden, ami nemes, amit Ember az Élettől kap, percekben rejtőzik. Az örökké mozgó, s letűnő percekben, amelyeket érdemes megörökíteni. Ez a művészet az emberi szellemiséget, lelkiséget erősiti. Olyan perspektívából mutatja az embert, amely lelkünkre, látásunkra formáló erővel hat. Az embersorsok iránt ébreszt bennünk érdeklődést. Követésre méltó emberi, gondolkodói magatartásmintákat tudatosít. Az emberi szépség, jóság és igazság közös eszménye szentség. Aquinói Szent Tamás vallomástöredéke éppen ezért intelem is: „Bármit akar is az ember, mindig a jó szempontjából akarja. Ha olyasvalamire törekszik, ami maga nem tökéletes jó és nem a végső cél, akkor pedig szükségképpen olyannak kell annak lennie, ami a végső jóra irányul, mert valaminek a kezdete mindig a beteljesülésre irányul. ” 90 XII. évfolyam 6. szám—2002. június
