Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Nagy Sándor: Emlékezés az egri várvédő hősökre
Október 17.-én, hétfőn reggel nagy csendességre virradtak a védők. A sátorok ott fehérlettek az almagyari dombokon, de a török tábor csendes és néptelen volt. A néma csendben ekkor szólalt meg egy reménykedő hang: „Elmentek... Majd szerte a várban egyre nagyobb örömmel: Elmentek! Elmentek!” A városbeli nagytemplom harangját kiemelték a főidből, ahová az ostrom előtt rejtették, és megkondították. Az egri várban temetésre és ünneplésre szólított a harangszó... Mondd csak, kedves egri polgártársam, a vár falai között sétálva gondolsz-e arra, hogy talpaid alatt a négy és fél évszázados földrétegek mélyén ott fekszenek csendesen és hűségesen az elesettek: a nyolc hadnagy, Szőr Máté a makiári molnár, Balázs apród, Vas Ferencné a halálba távozott egri asszonyok közül, Cseh Péter és Deli Pál egri puskások, Harsányi Ferenc egri szőlőmunkás, Tarjáni Kristóf, Dobó legkedvesebb apródja? És mind a háromszázan, akik életüket adták a városért, a várért, a hazáért és a szabadságért. Ma már elporladt csontjaik ugyanúgy az erőszakos, hódító hatalmat legyőző diadalra emlékeztetnek, mint a nyolcszáz súlyos sebesült és a túlélők: Dobó, Mekcsey, Bornemissza, és az idő mélységes kútjában eltűnt névtelenek. Mondd, csak, egri polgártársam, a vár falai között sétálva gondolsz-e rájuk? A győzelem, a diadal napján ünnepelve ne feledd, hogy ők, az egri hősök majd kétezren írták rá először Eger nevét Európa dicsőség-térképére! Ezt a dicső tettet idézte az „édes haza” első költője, Balassi Bálint, amikor az egri vitézektől, „végeknek tüköritöl” búcsúzott Lengyelországba bujdosva, erre gondolhatott a lánglelkű költő, Petőfi Sándor, aki mindkét egri tárgyú versében Dobó Istvánt köszöntötte: „Ide látszik a hegy is - írta az Egri hangok című versében -, hol Dobó a hír könyvibe Nagy neve örök betűit Törökvérrel írta be. Hejh, az volt ám még az ember, Biz ám! Míg olyan lesz, sok víz elfoly A Dunán”. „Megnehezült az idők viharos járása fölötted, Oh haza! Halmaidon s letarolt alföldi meződön Régi halál lakik és dühödten táboroz a harc” - zengettek Vörösmarty ünnepélyes szavai. S reménységként az újabb költői szó: „Még Eger áll, a puszta Eger, sasfészke Dobónak.. A nagyszerű diadalt köszöntötte Eger hűséges írója, Gárdonyi Géza is! A megunhatatlan, többször újraolvasott regény ma is lelkesítő hazaszeretetről mesél. Mondd csak, egri polgártársam, ha a vár falai között sétálva Vörösmarty sorait mondogatod magadban, mire gondolsz: „Díszesen áll Eger, a termékeny völgybe kitéve, S mintha leélt idejét álmodná vissza, megaggott Várkoszorúzta fejét kisded dombhátra lehajtja...” Feltekintesz-e ilyenkor a vár fölé boruló égbolton ragyogó egri csillagokra, melyeknek sugarai a végtelen térből és időből éppen most érkeznek Hozzád!? A szemedhez érkező csillagsugarak már látták az emberfeletti küzdelmet, és a diadalt ünneplő egri várvédőket. Egynémely csillagsugár talán éppen akkor indult feléd a távoli égitestről, amikor Dobó elsütötte az első mozsárágyút, és meglehet, hogy András deák, a városáért életét adó főbíró elhomályosuló tekintetével ugyanazt a csillagsugarat látta, amelyik éppen most érkezik Hozzád! így kapcsolódik össze a végtelen térben és időben sors és történelem, azzal az örök reménységgel, hogy a hazaszerető, otthonát védelmező hűség és állhatatos kitartás teremthet jövőt az egyes embernek ugyanúgy, mint a közösségi nemzetnek! A diadal, a győzelem emléknapján azt kívánom, hogy ez a reménység éltessen mindannyiunkat, adjon hitet és erőt sorsunk elviseléséhez és jóra fordító alakításához! Új Hevesi Napló 63
