Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Káló Béla: Egy zenekarban
örömre, amit akkor éreztem, amikor egy-egy szép példányt kapok, ünnep volt ez számomra. Emlékek tapadnak a recés szélű kis papírdarabkákhoz. Gyerekkoromat idézik. Volt szép vadvirág- és fakéreg-gyüjteményem is. Felnőttként egy ideig ásványokat gyűjtöttem. Ma nem gyűjtök semmit, materiális dolgokat nem, csak emlékeket. A legtöbb szép emlékem, azt hiszem, nekem van a világon. Értékes gyűjtemény, nem tudná megfizetni még Bill Gates sem. Huszonnyolc éve élsz együtt a feleségeddel, láthatóan békében, szeretetben. Hogyan lehetséges ez, olyan sok idő után, mi a titka a családi harmóniának: Titka szerintem nincsen, csak forsza. Ez a megértés, a szeretetből és önkritikából sarjadó megértés, új keletű ronda szóval tolerancia. Van egy idevágó vicc, hadd süssem el. „Mivel tud hatni a feleség a férjére? Kezdetben a szép alakjával, később a finom főztjével. Végül a puszta jelenlétével.” így van ez. Egy idő után eljut az ember oda, hogy a másik bármit is csinál, idegesíti. Szerintem meg lehet és meg is kell tanulni a másikat megérteni és tisztelni. Ennek alapfeltétele természetesen a szeretet. Ha ez nincs meg, vagy nem is volt meg, akkor reménytelen az egész. Meg kell tanulni elfogadni a másikat, amilyen. Nem kell megpróbálni a saját képünkre átgyúmi. Nem magától jön ez, akarni kell, fogcsikorgatva megtanulni hallgatni, olykor tűmi, elnézni a dolgokat. Nem árt időnként tükörbe nézni. A mi házasságunk sem volt ment feszültségektől, konfliktusoktól. Volt mély válságban is, amikor úgy tűnt, zátonyra futott a hajó. De közös erővel sikerült megmenteni, éppen a hajó értékes rakománya, a gyerekek miatt. Sikerült a szinte lehetetlen manőver, és őszintén mondom, megérte. Remélem, oldalbordám is így gondolja. Egymáshoz csiszolódtunk, a bennünk felgyülemlett feszültséget nem egymáson vezetjük le, de egymás segítségével. Egy kicsi zöld sziget vagyunk, ahol bármikor kiköthetnek azok a hajók, amelyek nem is olyan régen itt szedték fel a horgonyt. Itt béke van és szeretet, hálistennek jönnek is a gyerekek az unokákkal, a Túrórudi és a palacsinta mellé itt mindig van mese és jó szó. A mi életünk az ő létezésüktől nyert értelmet. Ha verseim elporladnak is, általuk én már halhatatlan vagyok. A szerelem, ami egymáshoz sodort minket, már elmúlt, szeretetté alakult, becsüljük egymást, nem csupán elviseljük. Nem vetjük egymás szemére azt, amit esetleg lehetne, külsőre is hasonlítunk egymásra, sokan azt hiszik, hogy testvérek vagyunk. Huszonnyolc év távlatából úgy gondolom, lehetett volna bizonyára jobb is, de lehetett volna rosszabb is. Végül is én nem bántam meg ezt a huszonnyolc évet, remélem, a feleségem sem. Egy húron pendülünk, egy zenekarban játszunk, remélem, fals hangok nélkül. Megtanulni az előadandó darabot persze nem volt könnyű. Egy élet kellett hozzá. 60 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
