Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Fajos: Bükkaljai ösvényeken XLVIII
Leginkább üzleti kapcsolatokat, válogatás nélküli lövöldözést, hangos mulatozásokat, divatos és gátlástalan trófeagyűjtést. Bőségesen van túlméretezett kaliberű luxusfegyver, mindenhová eljutó nagyteljesítményű terepjáró, de nincs természetismeret, szakmai tudás, vadászetika, vadtisztelet. S különösen nincs semmiféle alázat a természet iránt. No, persze, ezeket nem is lehet drága pénzért boltokban megvásárolni. Közel három évtizednyi vadászati múlttal rendelkezik az a vadásztársam, akiről a következő történet szól. Nem csak régtől vadászik, hanem sokat is van kint az erdőm. És jó vadász. Kifejezetten jó vadász. A természet sok-sok szépségét észreveszi, s abban önfeledten gyönyörködni is képes. Szakmailag is jól képzett, a vadászatról sokat tudó, megfontolt, higgadt nimród. A terítékre hozott vadjainak száma is jelentős, de ma már nem ez motiválja. Szenvedélye az elmúlt évtizedekben csak fokozódott, s a vadászat, a becsületes, tiszta lélekkel való erdőn járás ma már életformája. Kezdetben Trabanttal járt az erdőben. Pontosabban az erdő széléig. Mert akkor még a társaság háziszabálya pontosan leírta, s megkövetelte, hogy hol, meddig lehet autóval elmenni, és hogy hol kell azt hagyni. Ha vad esett, akkor volt csak szabad gépkocsival menni, de a téesztől kölcsönkért lóval húzatták ki azt is legtöbbször. Az előrehaladott korral együtt járó lassú megfáradás és az észszerűség vetette meg vele a keleti gyártmányú, ám kiváló terepjáró-képességű, használt autót. A vadszállító, rácson azonban leginkább az etetésre vagy a szóróra hordandó téli terményes zsákok utaztak. Egy téli reggeli cserkelés végén, a szóró meghintése után az autója mellett ácsorogva, ábrándozva távcsövezgetett, amikor az alatta húzódó völgy alján egy egyedüli nagy disznót vett észre. Épp abba az akácos sűrűbe igyekezett, amelynek felső végében lapult a szóró. A disznó egy-kettőre elérte annak a dombnak az alját, amelyiken a vadász állt. Ekkor azonban már kezében a 7x57-es kaliberű Mauserét tartotta, s miután a töltényűrbe halkan becsúsztatott egy lőszert, a szélvédő oszlopának takarásában, a motorháztetőn megtámasztotta a kibiztosított fegyvert. A céltávcsövön keresztül figyelte a határozott irányt tartó és változatlan lendülettel ballagó, testes, szép disznót. A reggeli, enyhe szellő mozgásának iránya kiváló volt. Egyikük sem sietett. A disznó azért nem, mert már mindösszesen 60-70 méter választotta csak pihenőhelyétől, a vadász pedig azért nem, mert ő meg lassan kísérte a tűzkész fegyver távcsövén keresztül szemmel tartott vadat. S jól tudta, hogy amikor az majd észreveszi az autót, hirtelen megáll, s abban a pillanatban pontosan homlokon tudja majd lőni a gyanútlanul szemből érkező disznót. Az ideális fényben, a kényelmesen és biztosan megtámasztott fegyverrel már ötven méterről is jó lövést adhatott volna le, de úgy volt vele, hogy minél kisebb a távolság, annál biztosabb a lövés. Ahogy a kívánatos vad egyre közelebb ért az autóhoz, úgy kellett a fegyver alátámasztásán korrigálni, azaz egyre feljebb kellett emelkedni, így a fegyver csöve mindinkább lefelé mutatott. Hogy jóval a napfelkelte után, a már hazafelé készülődő vadász ilyen szituációba csöppen, több mint ritka. Szinte páratlan helyzet. Mármint az, hogy a békésen, de álmosan kullogó disznó épp oda vált, ahol töltött fegyverrel várakozik a vadász. A céltávcsövön át a jókora szürke tónusú homloka is tisztán, gyönyörűen látható volt. Ott remegett rajta a vékony szálkereszt anélkül, hogy egy csöppet is letáncolt volna róla. Jött tovább a disznó, a vadász egy picit megint megemelkedett, miközben már minden idegszálával ráösszpontosított a lövésre. Csak arra várt, hogy a disznó egy pillanatra 20 XII. évfolyam 6. szám—2002. június
