Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: Vasárnapi hangulat Csíkszeredából
t^JámÁcw Q^/di/oá QhzAdiwa/U Ácm^u/ad ’^fil/cátwwdd/ó/ A sors, no meg a kultúraközvetítők hirtelen ébredt szándéka úgy hozta, hogy egy éven belül több üzenet is érkezett Székelyföldről, ide Egerbe. A 2001-es Agria Nemzetközi Néptánctalálkozón a Hargita együttes fergeteges és életteli táncában gyönyörködhettünk, az idén pedig Ádám Gyula fotói idézték meg számunkra a Székelyföld, és a még azon is túli világ hétköz- és ünnepnapjait. (S ha igaz az előrejelzés, a közeljövőben a Székelyföld folyóirat szerkesztősége is Egerbe látogat.) Ádám Gyula Csíkszeredái fotóművész tárlatát a II. Egri Tavaszi Fesztivál nemzetközileg is propagált műsorkínálatába illesztették be a szervezők. Nincs tehát azon semmi csodálkoznivaló, ha a Megyei Művelődési Központban március 21-én megnyitott tárlatot megtisztelte a település és környéke országgyűlési képviselője, Homa János. Ezúttal nem politikusként, hanem Erdélyt ismerő újságíróként mondott bevezető szavakat a tárlat elé, hangsúlyozva a magyarság kereszténységben gyökerező kulturális egységét határon innen és túl. Ezt a gondolatot erősítették a közreműködők: Herczeg Flóra népdalénekes, aki tiszántúli dalcsokrot adott elő, és Fehér Zsombor, aki viszont furulyájával csángó dallamokat idézett. A megnyitó közönsége őszinte érdeklődéssel fogadta a felerészben fekete-fehér, felerészben pedig színes fotókból álló kollekciót. A lelkesedést jellemzi, hogy Fejér István és Molnár István Géza fotóművészek a „szakmabeliek elismeréseként”, az egri fotósok nevében spontán gesztussal egy, a látottakhoz hasonló tematikájú albumot nyújtottak át Ádám Gyulának. Kíméletlen őszinteség, éleslátás és szeretet - e három jelzővel illethetnénk legtömörebben a bemutatott anyagot. A portrék, riportfotók, életképek különböző időben készültek, mégis egységes látleletet képesek adni a huszadik századvég romániai magyarságáról. Ezek a képek egyszerre adnak hírt az értékvesztésről és az értékőrzésről, ezért egyszerre szomorúak és bizakodóak. (Nehéz idők, Vasárnap reggel, vagy a Szarvasrege, Apáról fiúra) Úgy látszik, a fotóművész témaválasztása tudatos, de még valószínűbb, hogy az élményanyag olyan gazdagon kínálja magát, hogy elegendő, csupán ha zseniális kompozíciós készséggel kiválasztja az élet egy szeletét, ami aztán üzenetet közvetít számunkra. Ilyen a múltat és jövőt együtt idéző Vasárnapi hangulat. S ennek az éleslátásnak egyik legkiválóbb példája a Sinkáék muzsikája. A háttérben vonat csörtet, elöl a vak (talán süket) mama tekint az ajtó mögül, arrébb, a benyílóban egy férfi szotyolázik, Sinkáék pedig, az asszony és a férfi, önfeledt harmóniában muzsikálnak az udvaron. A Testvérek, a Hazafelé, a Játék szépségük mellett megrendítőek is számunkra. Mintha a múltban járnánk, valami elveszett titkot keresve. Bizonyos, hogy nem tudunk elmenni mellettük szó nélkül. Ahogyan az egyik kis látogató bejegyezte a vendégkönyvbe az Ádám Gyula ábrázolta világról: „Szeretnék oda elmenni”. Testvérek Új Hevesi Napló 95
