Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Lehallgatók
sok jót várhatott ettől a pártkatonától, akit apja még 1945 előttről ismert, mint munkakerülő, lógós segédet. Az „osztályidegennek” kinevezett fiú este az edzésen elmondta tanár-edzőjének az esetet, de az megnyugtatta:- Ne aggódj! Felvesznek az egyetemre. A Megyei Tanács Oktatási Osztálya kötelezően javasol a középiskolai tanulmányi versenyen elért eredményed miatt. Erre van most jogszabály. Biztosan kapsz egyetemi behívót. Egy júliusi napra meg is kapta a meghívót a felvételire. A felvételizők már reggel megszállták a még épülőfélben levő, vakolatlan, több száz méteres egyetemi épület auláját és előadóit, csaknem az egész magasföldszintet. A behívott leendő hallgatók a bánya-, a kohó- és a gépészmérnöki karra jelentkeztek. Ki-ki a megadott teremben regisztráltatta magát, és nekiláttak az írásbeli matematika vizsgának egymástól háromembernyi távolságban, minden második sorban szétültetve. Az ügyeletes tanárok osztották szét a feladatlapokat a bejáratnál bejegyzett felvételizőknek. Az „osztályidegen” három, párhuzamos osztályokból behívott egri társával együtt jelentkezett a megjelölt előadóban, de őt átirányították egy másik tanterembe, „vizsga helyetti elbeszélgetésre”, ahogy a regisztráló hölgy mondta az előtte fekvő listáról. Az ifjú tudta, hogy ő felvételre jogosult, annak ellenére, hogy származása miatt gimnáziuma pártszervezeti nyomásra nem támogatta továbbtanulását. (Bizalmasan megmutatták neki az Oktatási Osztály támogató javaslatát is.) Inkább csak azért idegeskedett, mert nem tudta, hogy mit jelent ez az „elbeszélgetés”. Türelmesen várakozott a folyosón, a megadott terem előtt, mert már beszólítottak előtte valakit. Jó húsz perc múlva jött ki egy idősnek tűnő hallgató-jelölt, akinek láthatóan nagy kő esett le a szívéről az elköszönés pillanatában. Nem is nézett se jobbra, se balra, csak elrohant a lépcső felé. Szólították az egrit. A terem tele volt rajzasztallal. Az egyik mögött ült egy harminc év körüli, feltűnően aprótermetü, vörös képű, boglyas hajú férfi fehér köpenyben. A másik asztal mögötti széken a beszólító fiatalember foglalt helyet. A behívott számára is ki volt készítve egy szék, szemben a kéttagú „bizottsággal”. Bemutatkoztak. Az idősebb az egyetemi pártbizottság részéről az Elektrotechnika Tanszék adjunktusa, a fiatalabb egy harmadéves gépészmérnök hallgató, az egyetemi DISZ-bizottság tagja volt. Mosolyogva üdvözölték, leültették, és az adjunktus kezdte a beszélgetést, miközben tanulmányozta a jelentkezési és egyéb személyi okmányokat. A személyi adatok ellenőrzése után rögtön felemelt, amolyan „vizsgálati” hangon kérdezte.- És most mit csinál az egykori rendőrtiszt édesapja? Mert dolgozik, ugyebár?- Igen, dolgozik a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalatnál, mint segédmunkás. A bervai gyárépítkezésen. Sajnos elég sokat betegeskedik.- És édesanyja?- Ő is dolgozik, Egerben, a Park Szálloda éttermében, mint felírónő.- Önnek, ahogy látom, csak jeles eredményei voltak a gimnáziumban és döntős volt a középiskolai tanulmányi versenyen. Milyen tárgyból? Miközben kérdezett és hallgatta a feleleteket, hol hunyorogva, hol tágra nyílt szemmel szemlélte a már magabiztos diákot.- Magyar irodalomból. Az adjunktus erre felkapta a fejét, és vizsgálódva nézte az először fészkelődő fiút.- Hm. Akkor miért műszaki egyetemre jelentkezett? Új Hevesi Napló 91
