Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 5. szám - KÖZÉLET - Szabó László: Egy hadifogoly emlékiratai

Az igazság az, hogy a gépkocsi vezetője, teljesen érthető módon, nem akart továbbmenni. Munkácsi lakos volt az árva, családját hagyta hátra, semmi érdeke nem fűződött ehhez a fuvarhoz. Várni akart elmondása szerint reggelig.

Magas hegyek között álltunk, a partizánok jelenléte szinte érződött, távoli puskaropogás, nyomjelző lövedékek húztak el közelünkben.

Nem volt más választásunk, mi, utasok elindultunk gyalogmenetben Kassa felé.

Ismét csak a szerencse kedvezett nekünk. Leállítottunk egy német katonai kocsit. Valahogy sikerült hasznosítani középiskolai tanulmányaimat, illetve német tanulásomat. A német katona megértette, Kassáig szeretnénk csak eljutni.

Kassáról vonattal csak 24-én éjfélkor folytatom az utat Miskolcra, ahonnan aznap este 22 órakor ismét vonatra szállók, és Budapest Keleti pályaudvar állomásról villamossal átmegyek a Déli pályaudvarra, ahol az éjszakát természetesen a váróteremben töltöm el.

Elhatároztam, hogy nem sietem el a bevonulást Csáktornyára a 24. Gyalogezredhez, és ha már sorsom így adta, szétnézek Budapesten. Csak délután indulok tovább Csáktornya (Muraközben van) felé.

Itt jegyzem meg, hogy a budapesti zsidók ekkor már gettókban voltak összetömörítve, déltájt kimenőt kaptak élelmiszer-beszerzés céljából.

Egy öregember kért meg, hogy segítenék-e neki a csomagját cipelni, amit én készséggel meg is tettem. Nem sok idő elmúltával - túl messze nem kellett elmenni - egy bérház előtt megállt az öregember, megköszönte segítségemet, bement a lépcsőházba, én ott adtam át csomagjait.

Távozni kívántam, amikor szándékom teljesítésében határozottan megakadályozott egy nyilaskeresztes szalagot karján viselő személy - feltehetően a házmestere és egyben mindenható ura is volt a háznak.

Kijelentette, nem mehetek ki a lépcsőházból, tudnom kellett volna, hogy itt gettó van. Közölte velem azt is, hogy osztozni fogok a begettózottak sorsában, mivel egy zsidóembernek segítettem.

Végül is sikerrel zárult a megbeszélésem a nyilas házmesterrel, tudtára adtam azt is, hogy neki is baja történhet, mert megkésve fogok beérkezni Csáktornyán a laktanyába, akadályoztatásom miatt. Továbbengedett a katonai behívóm áttanulmányozása után.

A délutáni vonattal folytatom az utam.

Az utazás ekkor már szörnyű volt. Horvátokkal kerülök egy kocsiba, nagy a tolongás, a tülekedés. Mindezek ellenére október 27.-én reggel 6 órakor megérkeztem Csáktornyára. Zuhog az eső, elindulok - miután megkérdeztem, merre kell elindulni - a 24. Gyalogezred laktanyája felé.

Meg is találom a laktanyát. Lassan össze is gyűlt cca. 16 fő ún. „karpaszományos”

kolléga.

Nem szerelnek fel bennünket. Abban állapodnak meg velünk, hogy mindennap „kimaradást” kapunk másnap reggelig. Mi elfogadjuk az ajánlatot, a délutánokat és az éjszakát is a Zrínyi vendéglőben töltjük, nagyokat eszünk, sőt iszunk is, és ott is alszunk.

Egyik reggel egy kb. 30 fős járőr szolgálatot teljesített, de anyaszült meztelenre vetkeztetve vonul be a laktanyánkba. A járőrözés során horvát partizánok elfogták, mégis szabadon engedték őket, de ruha nélkül (Gondolom, csak a magyar katonaruhákra volt szükségük).

Október 30-án délelőtt felszerelnek bennünket, és teljes felszereléssel útba indítanak (ekkor még Mannlicher puskát is kaptunk) Érsekújvárra a 4. sz. KARPASZOMÁNYOS KIKÉPZŐ KÖZPONT-hoz.

74

XII. évfolyam 5. szám—2002. május