Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - L. Erdélyi Margit: Tragikumértékek drámában
-Q. ^Lyd/dyr ddlídiyyií ^^a^í/ciMn4^t4/ce/c dwímá/tan ,, Ott kezdődik az ember, amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották. A drámai müvek (újra) megismerésének élménye sok többlettel telítődik az egyéb művészetekhez vagy az első olvasat által kiváltott élményhez viszonyítva. A drámai értékalakzatok bonyolultságuk és komplexségük tekintetében újabb és újabb összefüggések, hangsúlyok láttamozásai lehetnek a vizsgálódás során. (Bizonyíték erre az a jelenség is, hogy ahány színházi rendező, annyi értelmezés.) Természetes, hogy az egyén értelmi és érzelmi intelligenciája befolyásolja azt a szellemi, lelki hozadékot, amit egy-egy rendkívüli értékű művészi élmény kivált. A műalkotás hatásának kérdése igen bonyolult, így a vele kapcsolatos katarzis fogalmának tisztázása folyamatosan történik, mondhatnánk egy lezáratlan terület2, merthogy a fogalom bő jelentésmezejét újra meg újra módosítják a különböző esztétikai, lélektani stb. megközelítések, a műalkotások különböző / eltérő szövegeit, mondanivalóit nem is említve. Mi a befogadó/befogadás vizsgálandó területét főleg a tragikusság katartikus megélésének bázisaira összpontosítjuk egy adott drámaíró adott tragédiája kapcsán. A lócsiszár virág vasárnapja című történelmi dráma 1975-ben jelent meg, s határkőnek számít a romániai magyar irodalomban csakúgy, mint a Sütő András életműben. A mű témája a reformáció, a XVI. század első felének történései. Ezeknek láttatása függvényében a hatalom és bukás, igazság és jogtalanság, tolerancia és kegyetlenkedés, méltóság és megalázkodás etikai vonatkozásai a ma olvasójának applikálhatóbbak s egyben súlyosabbak lesznek. Ibsen, Csehov és Shaw után a modern dráma esztétikai hatásmechanizmusai megváltoztak, ezek nem kevés lehetőségét ugyanúgy érvényesíti a dráma, mint azokat a morális elvárásokat, amelyeket egy modernebb kor, akár a jelenünk is megfogalmaz. A mű főhőse Kolhaas Mihály. Késleltetett megjelenítése a szcenikai térben nem gyengíti, hanem megerősíti központi helyét, mivelhogy a párbeszédek kellő információt adnak róla. Mária, a dajka bemutatása alapján a főhős a magasztosság szintjére, erkölcsi piedesztálra emelkedik. Befogadóként ekkor azt várhatjuk, hogy a klasszikus tragédiák mintájára értékeiben Nagyember bukásáról lesz majd szó. A dráma cselekménye során azonban fokozatosan felszínre kerül a főhős értékhiányos magatartása: naivsága, meddő meggyőződése, makacs tévedései. Ezeknek olykor szinte statikussá váló megjelenítéseit az epikusra méretezett időtényező is megtámogatja. A drámai főalak központi értékrendjét első megközelítésben magánéleti miliőben vizsgálhatjuk. A róla, mint férjről, apáról, gazdáról alkotott kép tiszta, egyértelmű. Kolhaas itt a mindennapok szabad embereként él, szeret, gondoskodik. Háza az idill helye, szeretet és szerelem otthona; szolgáknak, cselédeknek békés sziget; a menekülő barátoknak menedékhely; családjának a biztonság és boldogság hona. Az idillikus, harmonikus mikrovilág mindazok ellenpontjaként létezik, hogy a külvilágban, a makrovilágban dühöng a feudális brutalitás és agresszió. Esztétikailag a Szépség, etikailag a Jóság enyhe pátosszal felerősített „bástyái“ jutnak érvényre ebben az idillben. A főbb interperszonális viszonyok rájátszanak a képre azáltal, hogy szinte csak pozitív támogató viszonyulás realizálódik az idilli mikrovilág szereplői Új Hevesi Napló 55
