Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Korzenszky Richárd: Miért nem „szól” Németh László?
Illyés kérésére ír Németh László az oktatásról („A tanügy rendezése”, 1945). „Ahogy mind nehezebb lesz (lassan a falvakban is) elmaradt embernek lenni: olyan nehéz a magasabb műveltség légkörében megmaradni. Nincs hozzá társaság, család, hivatás, szórakozás. Hisz még az írók könyveiből, a tehetségesekéből is, az a vulgármüveltség szól hozzá, amelyhez hivatalában, vendégei körében alkalmazkodnia kell. (...) Az emberek műveltsége a mi korunkban jobban össze van láncolva, mint régen: az egyéni műveltség belevész a tömegműveltségbe. A tömegműveltségnek kell hát megközelítenie a régiek egyéni műveltségét.” „A tantárgyak összevonásánál is nagyobb erőmegtakarítást érünk el, ha megpróbálunk 'tudás'-on mást érteni, mint eddig. A középkorban, mikor a könyv ritka kincs volt, a fej volt a könyv: minden doktor egy könyvtárat hordott a süvege alatt. A mai iskola is még mindig ezekre a nagy süvegű doktorokra emlékezik. Egy másodikos fóldrajzvizsgára a kisdiáknak, ha győzné a nagy könyvet, annyi idegen szót kellene fölvinnie, mint egy bonctani szigorlatra. A hatodikos vegytanban (Szent-Györgyi említette egy előadásában) olyan dolgokat kell bevágni, amiket a Nobel-díjas vegyész sem tud. Mi szükség erre? Hisz ma még a kutató tudós is polcon tartja az emlékezetét; azt tudja, hová kell nyúlnia. A tudás ma képesség és tájékozottság. Az iskolának áttekintést kell adnia, s bizonyos képességeket tornáztatni. Sokkal kevesebb lexikon és sokkal több mozgékonyság. A jó tankönyv: negyvenoldalas 'térkép', amely eligazít, s egy antológia, amely százféléi csillantja meg az anyagot, s kívánatossá teszi az írókat - biológiában, fizikában: a kutatást. A jó iskola ma: bevezetés a könyvtárba vagy a laboratóriumba.” Sajkodi esték: itt alkonyaikor is látszik a Nap fénye. Naplementék idején elgondolkodom, miért nem „szól” ma Németh László? Holt betű volna, amit leírt? Koszorúkat, emléktáblákat látok, de nem érzem azt az igényességet körülöttem, ami Németh László életművéből ma is sugárzik. „Bealkonyult” a gondolkodásnak? Vagy csak ún. „politikai gondolkodás” létezik? Ezt írja másutt: „Ami nemzeti szempontból szomorú, hogy Európa egyik olyan népe vagyunk, mely évszázadok óta egyre közvetlenebb életveszélyben a lét-nemlét határán élt, az írónak egy ironikus világban komolyságot s már-már ószövetségi méltóságot adott. Hol kapott a tanulmányírás olyan feladatot, mint a mi ifjúkorunkban, ahol a szétfoszlott nemzeti tudatot kellet a maga erejéből újraszőnie? A lázálomszerü, valóságos országokban, melyekben polgárai éltek, majd szétszóródtak, az irodalom őrizte az igazit, a virtuális Magyarországot, amely összefűzte s fölemelte őket. S ez a virtuális Magyarország itt-ott már a virtuális Európa, az emberhez méltó élet modelljét is ott hordja magában.” (Levél a szerkesztőhöz. In: Kiadatlan tanulmányok II. 480.o. Magvető 1968) Fájóan időszerűek Németh Lászlónak ezek a sorai. Évtizedek múltak el (fél évszázad!), és még mindig hiányzik a közgondolkodásból (ha egyáltalán van ilyen) az emberi minőség - általában a minőség - fogalma, hiányzik a dolgok egységben látására való igény és törekvés, világkép nélkül, csak a saját „szűk-határú” létezésével törődünk, személyiségi jogainkat hangoztatva, köz-ügyekkel, közösséggel, családdal, néppel, hazával nem törődve. Vagyonosodni akar egy ország, de hiányzik az a vágy, hogy magunk fölé emelkedjünk. Szétdarabolódunk, elmagányosodunk, ahelyett, hogy odafigyelnénk egymásra, azokra, akik számára az emberi élet kereteit jelentette a nép, a nemzet. Magyarország és Európa: tágabb és szűkebb valós, kulturális hazánk, kultúránk, otthonunk. Érdemes odafigyelni a következő mondataira is: „Szórakozásaink megválasztásában látszólag több a szabadságunk, mint munkánkéban. Valójában ezt is elég szorosan meg szokta szabni az alkalom, a környezet, a társadalom szokásjoga. Pedig ha valahol, hát itt kell ma magunkért küzdeni. A tőkésvilág, Új Hevesi Napló 47
