Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Konok kunok

nyújthatják be a kollégák a számlát. No igen, mert közben meggondolta magát. Váltsák ki a vállalkozói igazolványt, intézzék maguk az adminisztrációjukat, fizessék az adót, meg mindent, mert ő ilyen dolgokkal nem foglalkozik. Végtére is ő szerkesztő, és nem könyvelő. Aki nem számlaképes, akár el is mehet. A régiek fele megemelte a kalapját, és fennhangon búcsúzott. Másnap jöttek helyettük újak, akik nem kérdezték, miért, hogyan, mi végre, s a mellékhelyiségben elmormolt szentségelések ellenében azt is eltűrték, ha különösebb indoklás nélkül csak a bérük felét kapták kézhez.

Kun feje akkor lilult el először, amikor felére húzták az egyik írását, amitől értelmét vesztette az egész. Úgy gondolta, megengedheti magának azt a luxust, hogy megkérdezze az okát.- Mert ez az én lapom - mondta a kolléga hátradőlve kényelmes foteljában - és azt jelentetek meg benne, és olyan formában, ahogy nekem tetszik.- Rendben van - mondta Kun -, de nem az én nevem alatt.- Oké, pajtás, változtass nevet!

Egy nap, amikor kivételesen jó hangulatban volt, elmagyarázta Kunnak, hogyan is szerkeszti ő üzleti alapon a lapot.- Jól figyelj, lúdtollú barátom! Van egy anyagom, mondjuk az, amit te írtál a múlt héten. Ez a lakástámogatásról szól, amit a riportalanyaid éppen nem kaptak meg. Mindegy miért. Van egy hirdetésem, ami a lakástámogatást reklámozza. Mondjuk, fél millióért. A reklám pénzt hoz, a többi helyet meg ki kell tölteni, mert mégse jelenhet meg tök üres oldalakkal az újság. Tehát szükség van a te riportjaidra is. Mit csinálok én? Átírom a riportod végét úgy, hogy simuljon a reklámhoz. Tiszta? És még te is jól jártál...- így csinálsz az apácából kurvát...- Na hallod, félmillióért? Akár férjhez is adom.

Eltelt néhány hét, s Kun István riportjai egyre ritkábban kerültek be a lapba. Azok is megcsonkítva, átírva. Egy ideig magában dühöngött, de végül csak lenyomta a kilincset.- Hát igen... - nézett föl rá az egykori barát az orrhegyére csúsztatott szemüvege fölött. - Korszerűtlenek lettek az írásaid. Mindennek az okát kutatod. A hogyant, meg a miértet. Ebben a felgyorsult világban ez már senkit se érdekel. Tények, a csupasz tények kellenek, kommentárok, magyarázatok nélkül. Tragédiák, botrányok, katasztrófák. Minél több hulla... Mikor hoztál te ilyeneket?- Szerencsémre az én területemen nem volt ilyen.- No, ne hülyéskedj! Még egy rohadt polgármester se akadt, aki megkefélte volna valamelyik beosztottját?- Nem tudom. Én senki magánéletében nem kutakodom. A pletykák meg...- No, hát ez az! A pletykák. Azt hozd, öreg! Nem baj, ha nem igaz, mi megvédünk minden támadástól.- Köszönöm, de inkább ne védjetek!- Ez az utolsó szavad?- Igen, ez - mondta Kun. Aztán a zakója belső zsebéből elővette a tollát, bedobta a szemétkosárba, és köszönés nélkül távozott.- Kár - nézett utána a szerkesztő. - Még egészen jó állapotban volt az a toll...

28

XII. évfolyam 5. szám—2002. május