Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLVII
bóklásztak, jöttek-mentek, topogtak a sürü kökényesben, s kétségtelenül jóízűen, két pofára falatozták azt a savanyú húsú, ám a maghéjban pici olajtartalmú magocskákat rejtő, nagyon szép kék szinű, csöppnyi bogyókat. A szürkésfehér környezetben a vérpiros színű, fényes csipkebogyók látványa még feltűnőbb. Most a legszebbek. A vadásznyelv úgy tartja, hogy amikor a csipkebogyót először megcsípi a fagy, akkor már a rókát is érdemes lőni, mert a bundája már kész, azaz akkor már a szűcs által kikészített rókaprém gyönyörű. A téli cserkelések idején a rókahullatékokban rendszeresen látni csipkebogyó-magokat. Ami azt bizonyítja, hogy e huncut, eszes ragadozó némi vitamin-utánpótlás céljából, esetleg táplálék-kiegészítés gyanánt gyakorta fogyasztja az érett csipkebogyót. Nem is szenved C-vitaminhiányban. Az erdei szeder levelét pedig az őz és a szarvas legeli szívesen. A fagytűrő, s mély angolvörös, zöldesbama, aranyokker színű leveleivel igazi dísze a téli erdőnek. A cser és a tölgyfa ősszel elszáradt melegbama, szépformájú levelei tavaszig nem hullanak le. Minden kis szellőfuvallatra megzörrennek, s lágy hangjukkal, finom színükkel a fagyos, rideg környezetben szívet-lelket melengető szépséggel szolgálnak. Téli erdőt díszítő gyönyörűség a mézsárga, érett fagyöngy is. Különösen az, amikor színes madárkák népes csoportja csipegeti, eszegeti a zamatos, apró, fekete magokat rejtő gyöngyszemeket. Szereti a csonttollú, a léprigó és a süvöltő is. S ha már a madaraknál tartunk, ezidőtájt az erdőben mindenfelé láthatók az ékszerszerü, színes, kis fürge tollcsomók; a cinegék. A széncinege, a kékcinege, a fenyvesás a barátcinege. Az oly jellegzetes „nyitnikék” énekéről szinte mindenki által jól ismert leggyakoribb cinegefajtánkról, a széncinegéről néhány jellemző érdekességet megemlítek. Délutáni erdei sétáim alkalmával, de még a magaslesen ücsörögve is - természetesen még sötétedés előtt - oly kedves, csengő, messzehangzó énekükben szívesen elgyönyörködöm. Őket etetgettük kisgyerekkoromban édesapámmal telenként, amikor a mindent belepő hó miatt nehezen jutottak táplálékhoz. A madáretető színes, szeretett kis csodái voltak ök, mert szelídek és bizalmasak voltak, így közelről figyelhettük meg fehér pofatollú fekete, buksi fejüket, sárga hasukat, halványkék kabátkájukat, fényes, vidám, pici szemeiket. Most már tudom azt, hogy Közép-Európában a széncinege a legnagyobb és Új Hevesi Napló 21
