Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: A tudás fája

Ha végigjártad mind a stációkat szegény bolyongó Ábra végül ott állsz honnét elindultál immáron feltarisznyálva életre-halálra.

Remegsz. Valami szózatféle vibrál lelkeden.

Istened hangja? Lelked harangja?

Csak állsz. Mozdulnál de mostan nem lehet.

Lesújtani készül az élet haragja.

Etelkád régen elhagyott.

Örök hűségből piti éji nász lett.

Barátod iszkol most nyomdokán.

Ki bánja? Vágyában testesült volt sivár tett.

Mindenki elhagyott. E puszta kép kísér csupán. Tüdőbajos barátod őrülten rontott árnak bárminek.

Ő is elveszett, látod?

Mert az az út a kiválasztottaké.

Követni barátságból szánalomból senkinek nem lehet. Egyszemélyes út meg sosem osztható. E földi ártalomból menekvés keskeny ösvényen vezet: egyéniséged ha mindig féltve őrződ ápolod harmóniába torkollik a lényed.

Miért bolyongtál, Zongotád megláthatod.

Bár keserű a tudás fáján nőtt alma s az ágakon akasztott banya hintázik nincs egyéb vonzerő mint a tudás hatalma s mindig van ember ki ezért él érte vágtázik.

(Lengődi Ábra)

Új Hevesi Napló

9