Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: A valóság tükörcserepei a szlovákiai magyar lírában
antológiák lírikusainál is ez a jellegadó ismérv. A fiatalabb költők közös vonása a kérdésfelvetések bátorsága, egyfajta esztétikai és stílusbeli felfogás, a formai kísérletezés, s mindemellett a kifinomult szociális érzékenység és legjobbjaiknál az eredendően realista szemlélet. Sokszólamú ez a líra, mely nem mentes az ötletektől, a groteszk és abszurd látásmódtól, valamint a versmutatványoktól sem. A szlovákiai magyarság valóság-problematikája ezekben a versekben - eltérően az idősebbek világlátásától - , áttételeken keresztül és elvonatkoztatva jelenik meg. A nemzetiségtörténeti élménykor fogyóban van az egyéni problémák mellett, illetve az idősebbek és a középgeneráció élményvilágából bukkan újra-újra elő. Ez talán természetes is, hiszen az 1945 utáni változó társadalmi körülmények, a kisebbségi sorsba való kerülés, a faluközösségek felbomlásának, a faluból a városba kerülésnek, a társadalmi fordulatoknak ihlete elsősorban - a személyes átélések következtében - az ő közvetlen motívumukként jelenik meg. Elég talán, ha ismét a nagy utat megtett Tőzsér Árpád Adalékok a Nyolcadik színhez (1982) című kötetének az Egy felkoncolt születésnap nézőterén című szöveg Prehistória részére gondolunk, vagy a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989) című kötet Duba Gyulának ajánlott Örvénylő időkben, vagy éppen a Tanulmány egy kucsma (és a költészet) természetéről című szövegeire utalunk. Itt említhetjük meg a sajátos struktúrákban építkező Cselényi László Elvetélt szivárvány (1993) és az Eggyé vált sok/k, Sokknyomozó történelem, (1995) című szövegkompozícióit, Gál Sándor, Kulcsár Ferenc és mások legújabb köteteit. * * * A mostani változó valóság közvetlen faggatása - kevés kivételtől eltekintve - hiányzik a szlovákiai magyar lírából, pedig az utóbbi, immár közel évtizedes valóságunkat a gyors és gyökeres változások alakítják. Jelenünkben megszűnt a szabályos fejlődések üteme, a tempós és evolúciós lépések egymásutánja. Ebben a társadalmi helyzetben még az alkalmi jelenségek is közvetlenül, sőt kihívó módon mutatják meg sajátos természetüket és azok tanulmányozása, értékelése, művészi feldolgozása is gyorsabb ütemben zajlik - a költő is ennek megfelelően mentheti át azokat a líra közegébe. Nyilván az új valóságszituációnak új ellentmondásai, emberi konfliktusai és megoldandó kérdései jelennek meg, ennélfogva is megtermékenyíthetik a költői képzeletet és gazdagíthatják az irodalmat. Újabb kihívások mutatják meg magukat az alkotók számára, hiszen meg kell küzdeniük a módszer, a stílus és a forma alakításával is. Átmeneti, változó, egyesek szerint válságos (?) korszakát éli az irodalom. Helykeresése és megújulása időszerű probléma. Hogyan alakul a valóságirodalom (és benne a népi irodalom) sorsa a jövőben? Ez a kérdésfeltevés vonatkozhat ugyanúgy a formaújító és kísérleti irodalom helyzetének alakulására is, éppúgy mint az irodalom belső tereinek, műfajainak változásának kérdésére is. A valóságirodalom, annak ellenére, hogy az irodalom ma egyes nézetek szerint az audiovizuális kommunikáció esztétikai jellegű válfajaként is körülírható, bizonyára megtalálja helyét a hozzá tartozó közegben. Megtalálja a helyét és kifejti hatását, megleli befogadóját abban az esetben is, ha netán nem a könyv lapjain jelenik meg, hanem mondjuk az elektronikus közvetítő eszközök, médiumok segítségével válik elérhetővé, és a videón vagy éppen a számítógépen válik láthatóvá. A jövőbeli járható út feltételezhetően a valóság egyre nagyobb mértékű intellektualizálása, ill. alkotói korszerűsítése. Módszert annak idején (a hetvenes - nyolcvanas években) tanulhatott a szlovákiai magyar író; követendő példákat találhatott, elsősorban a magyarországi, az 66^ XII. évfolyam 4. szám—2002. április
