Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai III
ÁGNES: Beletesszük! Lássa, hogy elhallgatott? No még egyszer! Most a babának. Most nekem. (Csókolgatja Pávait, aki már nem húzódik el annyira) Jaj, de szúrós a szakálla! Pedig csak most ütközik! PÁVAI: (Szégyellősen) Mert beretválom. ÁGNES: A papoknak nem lehet szakálluk, ugye? Azért beretválja. PÁVAI: Nem leszek pap. Tanítani fogok, mint a rektor uram. ÁGNES: Én meg abban a hitben voltam, hogy annak készül. (Elmélázva) Elmentünk volna Enyedre. Azt beszélik, hogy ott gazdag az eklézsia. PÁVAI: (csodálkozva) Hogy-hogy elmentünk volna? ÁGNES: Hát csak úgy gondoltam. Milyen szép is lenne! (Tovább mélázik) De a rektorság se rossz. Úgy szólíttatnám magam, hogy rektomé asszony... (Pávai értetlenül bámulja. Kintről zaj hallatszik) APÁCZAI: (kintről) Bizony, engem Porcsalmi uram még kolozsvári kisdiák koromban tanított. Ő volt az egyetlen, akinek nem kellett fújni a deklinációt, a konjugációt elölről hátra, aztán visszafelé hátulról előre. ÁGNES: (ijedten) Jaj, hamar, itt vannak a rektor uramék! (Gyorsan dobálják le magukról a ruhát, közben a gyerek megint elkezd síni) APÁCZAI: (Belép, Pávai még csak ekkor veti le a ködmönt) Hát ti? PÁVAI: (dadogva) Szóval... izé... muszáj vót. ÁGNES: (Meg akarja menteni a helyzetet) Csak játszódtunk egy kicsinyég! Mert a jánka nem akart nyugodni, osztég ű vót vóna a rektor uram, én meg Aletta asszony... De hát nem használt... Gondoltam, éhes, ám nem vót mibül szoptatni. (Mutat a mellére) APÁCZAENÉ: Szentséges Isten! Ez a gyermek beteg! Csupa tűz a testecskéje!... János! APÁCZAI: (Pávaihoz) Fuss rögvest a Simon Dénes öreganyjáért! APÁCZAINÉ: De hát orvost!... APÁCZAI: Nincs itt orvos! Itt Dénes öreganyja kúrálja a betegeket, míg élnek. Aztán már csak a tiszteletes Bátai uram következik. APÁCZAINÉ: Istenem, mit csináljak véle? Messze lakik? APÁCZAI: Kicsoda? ÁGNES: Csak itt a sarkon, a Farkas utcában. PORCSALMI: (Sietve jön) Pávai beszólt, hogy baj van... s ment is az öreg Simonnéért... Csak hogy otthon találja, ha nem ment füveket szedni... APÁCZAI: Látja, Porcsalmi uram: hányszor emlegettem az elöljáróknak, ne űzzék el Sikó Jánost. Tanítson, ahogy akar, bánom is én, de most volna orvosunk, s nem kéne javasasszonyok tanácsára hagyatkozni, de hiába. Azt mondták: az ördög beszél belőle!... Valami Copemicust emlegetett a deákok előtt, hogy az egy tudós ember, aki azt állította, hogy nem a Nap kél és nyugszik, hanem hogy mi forgunk a Földdel egyetemben a Nap körül. Hát most itt van! Nincs gyógyító orvosunk! (Közben hátul öregasszonyok jönnek-mennek fontoskodva, lepedőbe csavargatják a gyereket.) SIMONNÉ: (Feketében jön, s nézi a gyereket, nem is köszön) Torokgyík lesz az, lelkem. Avas zsírt kell a torkára tenni. EGY HANG: (az öregasszonyok közül) Az én megboldogult anyám, nyugodjon, ürmösbort itatott mindig ilyenkor! MÁS HANG: Éjfélkor szedett zsályát főzzenek, olyant, améket még harmat nem ért! Fény lemegy 12 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
