Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - KÖZÉLET - Halász János: A magyar kultúra napján
szavaink, kifejezéseink szüléinktől származnak, tőlük tanuljuk őket, úgy feszül ez a múlt erőként izmainkban, úgy fejeződik ki érzéseinkben, határozódik meg gondolatainkban. Kulturális értékeinknek nincs szükségük misztifikációra, szellemi és erkölcsi méltóságuk önmagában is érték. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában jelenleg is azon dolgozunk, hogy mind a tárgyi, épített, mind szellemi örökségünk, és az ezeket hordozó, ápoló intézmények számára biztosítsuk fejlődésük lehetőségét. Pályázataink egyéb programjaink is ennek a célnak rendelődnek alá. Ez a munka, azonban nem végezhető el, a helyi közművelődési szakemberek, a helyi kulturális élet reprezentánsai, a pedagógusok, közgyűjteményi intézmények munkatársai, valamint a kultúrát szerető, ápoló közönség és közösség nélkül. Maga az emberi, egyetemes kultúra sem létezhet a helyi, esetlegesen egymástól távoli tájak kultúrája nélkül. A Kárpát-medence az a táj, amelynek kultúrájában a magyarság fontos szerepet játszott és játszik, ez az a táj, amelyre vigyáznunk kell, amelyért felelősek vagyunk. Okunk van ünnepelni, hogy találkozhassunk, megosztani azt, ami oszthatatlan bennünk, elszavalni azt, amit nem tudunk elmondani, s elénekelni azt, ami dalra fakaszt. A meghitt pillanatok nem csupán személyes, legbensőbb életünket jellemezhetik. Hiszen nem kizárólag egyénekként élünk, hanem szűkebb és tágabb közösségeink tagjaiként is. A közösségeket pedig nem tartja össze kizárólag a racionális érdek, szükségük van a közösség összetartozását kifejezni, megjeleníteni képes alkalmakra. Ez az összetartozás sokféleképpen kifejezésre juthat. Megnyert vagy elvesztett csaták, küzdelmek emlékében, múltunk nagyjai emlékének őrzésében, s ez mutatkozhat meg akár családunk történetének egy-egy epizódjában is. Nem a történelemkönyvek hordozzák mindazt, ami megtörtént velünk, hanem azok, akik e könyvekben szerepelnek, s azok, akik nem szerepelnek nevesítve azokban. Mert szinte minden mozdulatunk, gondolatunk, elhatározásunk, cselekedetünk része annak, amit úgy nevezünk magyarság, magyar történelem, magyar kultúra. Ahogy az államalapítás a magyar állam születésnapja, úgy a Magyar Kultúra Napja talán a magyar nemzet legátfogóbb közös születésnapja. Átível generációkon, történelmi korszakokon. Minden időben megtalálhatjuk máig érvényes üzenetét. S ez nagyon fontos, hiszen azt is jelenti, hogy minden korban volt a magyarságnak mondanivalója, hozzátenni valója ahhoz, amit úgy hívnak európai történelem. Eger egyike a legrégebbi magyar művelődéstörténeti központoknak, emellett neves iskolaváros is. Kiemelkedő szerepet tölt be Magyarország kulturális életében. A kultúrának kezdetektől fogva lényeges eleme, hogy halhatatlanná tesz. Halhatatlanná teszi minden alkotás nemcsak saját magát és alkotóját, de bennünket is, akik magunkénak valljuk azt. Mert az emberiség semmi által nem tud jobban és tovább fennmaradni, mint a művészet, a kultúra által. Most, a magyar kultúra napja alkalmából ezen érdemes elgondolkozni. Én azt gondolom, és Eger városa is minden tekintetben ezt bizonyítja, hogy Magyarországnak igenis nagyon nagy és szerteágazó kultúrája van, volt és lesz is. Szeretném hinni, hogy az elmúlt évek közös munkája hozzájárult ahhoz, hogy büszkék lehessünk magyarságunkra, és megőrizzük azt a jövő számára. A nemrég lezárult millenniumi ünnepségsorozat alkalmat adott valamennyiünknek, hogy felmérjük, jobban megismerjük és megmutassuk kultúránkat közelebbi és távolabbi szomszédainknak egyaránt. A települések hálózatán, mint hajszálereken keresztül járta át országunkat a történelmi emlékezés. A célok, elképzelések, a méltó ünneplés azonban úgy válhat valóban teljessé, ha képesek vagyunk azokat tárgyiasítani, megalkotni, létrehozni. Az elmúlt esztendőkben ezen a téren is komoly előrehaladást vallhatunk magunkénak. Országszerte több, eddig nem kellőképpen 72 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
