Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: „Jó kedvvel, bőséggel”, ha szeretet nincs bennem
Kölcsey a maga nevében, a saját keresztény hitének erejével és vallásbeli meggyőződésének tudatában szól Istenhez. Kölcsey őrzi hitét, hogy a szenvedésben óriási megtisztító erő rejlik. A szenvedés győzedelmeskedik a poklokon, megnyitja a Purgatórium kapuit, az isteni kegyelemből valóra válhat a magyarság földi boldogulása. Távoli analógiát érzünk Madách művének végső kicsengését, az Úr „küzdve küzdj és bízva bízzál” üzenetét, amely a goethei „Ki küzdve tör a jóra, megváltást remélhet” hitével tart szoros kapcsolatot. A barokk korból eredő „bűnhődés”-felfogást vallotta Zrínyi, és követte őt ebben Vörösmarty: „Ha vétettünk is valaha / kiszenvedénk”, és folytatta Arany János: „Megbűnhődtük ősapáink / Vétkét súlyosan A Himnuszban mélységes istenhit, keresztény/keresztyén szeretet és a magyarság iránti történelmi felelősségtudat szólal meg. Kölcsey azt vallja, hogy „megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt". Tudja, bűneink levezeklése nem lehet követelés, nem jogcím az átok feloldására: „Isten kegyelme Szent Ágoston és Kálvin teológiai felfogásában - és Kölcsey ezt tette magáévá - teljesen ingyenes: ki nem érdemelhető. Hozzá csak szánalomért esdekelhetünk, nem jogos jóvátételért. ” Kölcsey tisztában Szent Pál krisztológiájával, amely a lényegét tekintve megváltástan: megigazulásról, újjászületésről, kiengesztelődésről szól. A rómabeliekhez (9. 16): „Non est volentis, neque currentis, séd miserentis est Dei", amely Károli Gáspárnál: „Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (...) Befejezésül Apor Elemért idézzem, aki áldást mondott csodálatos múltú, architektúrái szépségű lakóhelyére, Egerre: „Dajkáld völgy eme várost / dombok öleljétek / süsd nap, hold te vigyázd / pattogó csillagok koszorúja / szikrázzon árnya fölött. / Legyen boldogság, béke hazája / örökké!” A magyar kultúra ünnepén szálljon fel, a szíven át az értelemig érjen Kölcsey Ferenc fohásza: „Isten, áldd meg a magyart / Jó kedvvel, bőséggel...” x Részletek Cs. Varga István ünnepi beszédéből. „ . . . Áa teoerefet 'rvímM Aewnem. . . Julow Viktor emlékezete I. Dr. Julow Viktor halálának huszadik évfordulóján lelkiismereti kötelességünk az emlékezés. Méltó és igazságos, hogy egykori tanítványai, kollégái, barátai szépen és emberül emlékezzünk áldott emlékű professzomnkra. Emlékezzünk, mert komnkban a felejtés iszonyúan emészt. Pedig tudjuk: valaki számára minden ember pótolhatatlan, és ha vak vezet világtalant, mindketten gödörbe esnek. A felnövekvő nemzedék zömének „sem elődje, sem boldog őse”, sem tanára, sem mestere, sem példaképe. Nekünk pedig még voltak világképet, eszményt adó tanáraink, mestereink, sőt példaképeink is. A hatvanas évek sivár társadalmi viszonyai között is megadatott, hogy Bart a János, Bán Imre, Julow Viktor tanítványai lehettünk. Annak a Viktor bácsinak a tanítványai voltunk, aki nemzedékeket nevelt emberségre, szakmai tisztességre, akinek lelket bátorító emlékére, szeretetére, tiszta emberségére ma égetően szükségünk van. Viktor bácsi kedves tanítványai között engem is kitüntetett figyelmével, megjelölt szeretetével. Éppen ezért szeretném kifejezni iránta azt a hálaérzést, köszönetét, amely csak 62 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
