Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: „Jó kedvvel, bőséggel”, ha szeretet nincs bennem
egy-egy személy esetében ritkán mutatja meg karjának erejét, de gyakran megteszi ezt az egész népért. A Magnificat zsoltáros szépségű hálaadó énekében a Szűzanya énekli: „Karja bizonyságot tett hatalmáról: / szétszórta a szívükben gőgösöket, / letaszította trónjukról a hatalmasokat, / az alázatosokat pedig felemelte... ” Lukács evangélista írja Szent Jánosról: „az Úr keze volt vele”. Zakariás énekében az Úr védő karja ,,Megmentett minket ellenségeinktől / s mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket (...), hogy az ellenség kezéből kiszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki. ” A Himnusznak ezek a sorai a 35. zsoltárt idézik emlékezetünkbe, amelyre Németh László úgy emlékezik, hogy gyerekkorában úgy zengett a mezőszilasi református templomban, mint „Bujdosó kuruc rigmusa a rengetegben”: „Perelj, Uram, perlőimmel. / Harcolj én ellenségimmel. / Te paizsodat ragadd elő, / Én segedelmemre állj elő!” Közvetlen inspiráció lehetett a második versszak: „Dárdádat nyújtsd ki kezeddel, / Ellenségimet kergesd el! / Mondjad ezt az én lelkemnek: / Tégedet én megsegítlek. ” Tipológiai párhuzam és potenciális inspiráció is Balassi Bálint Egy könyörgés című versének első strófája: „Nincs már hova lennem, kegyelmes Istenem, / Mert körülvett engem szörnyű veszedelem / Segedelmem, légy mellettem, ne hagyj megszégyenednem!” Kodály Zoltánt is megragadta ennek a de profundis kiáltásnak az emberi hitele: „Segedelmem, légy mellettem...” Kölcsey költői szépséggel fogalmaz: „Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel”. Ez a segélykérő fohász a kuruckor legszebb énekét, a Rákóczi- nóta könyörgését is méltán idézi emlékezetünkbe: „Nézz reánk, Úr! a mennybül, / Ments meg, kérünk, minket ily csúf / Ellenségtől!” Martinkó András Kölcsey „e”-ző nyelvjárására hivatkozva, a Himnusz „feléje” szavának „föléje” értelmezését tartja helyesnek. Hangsúlyozza: a küzdő ember „felé” nyújtott védőpajzs csak az elölről és felülről jövő csapások, lövedékek ellen véd, itt a küzdő fölé nyújtott védő kar természetfeletti módon, minden irányból jövő támadás ellen óv, amint Zeusz sérthetetlenné tett egy-egy harcost a fölébe tartott aigisz/égisz segítségével. III. „Bal sors akit régen tép... ” A „balsors” kulcsfogalom, a keret-versszakokban hangzik fel, a vers egészében nyer teljes körű értelmet. Sokan kifogásolják, hogy a „sorsot”, mégpedig a „balsorsot” emlegeti. Nyilvánvaló, ha az ember vállalkozásai nem sikerülnek, annak okát az áldás hiányában látja. A sorsnak nem a fátum, nem az előre kész emberi sors, nem a végzet jelentése van itt, hanem a jó sors, amely Isten áldása, és a balsors, amely a rosszul végződött vállalkozások, az Istentől való eltávolodás, az áldás hiányának a következménye. Az is nyilvánvalóan, ha az ember tervei, céljai nem sikerülnek, a kudarc, a negatívum okát a sorsban keresi. A jólétet elveszített, ellenségtől, a végső széthullás veszélyétől szorongatott magyarság költője imádságos lélekkel kapaszkodik a vigasztaló Igébe: „Ó te szegény, szélvésztől hányt, vigasztalás nélkül való...”. Kölcsey - mint hajdanvolt erdélyi prédikátorok tették - az Ószövetség népének sorsával rokonítja a magyarságét, amely a pusztulás népéből az újjászületés népévé szeretne lenni. IY. „Hozz rá víg esztendőt..." Ézsaiás csodálatos kegyelmi ígéretet hirdet, amelyet az Úr Jézus is idéz fellépésekor a názáreti zsinagógában: „Hirdetem az Úrnak kedves esztendejét". Ez a kegyelmi esztendő az elengedés (Ablass), a búcsúnyerés éve. A jubileumi évben elengedtetik az adósság, pihen a föld, ünnepel a lélek, gyülekezetté válik, vigad az egész nép, és Isten örökkévaló életerejével töltekezik. Ekkor megújul az elcsigázott test, Isten Igéjét és erejét befogadja a győzedelmes szív. Az „Úr kegyelmének esztendeje” minden ötvenedik esztendő, az úgynevezett kürtölés (jubel/jobel - iubilate) éve, amikor el kellett engedni az adósságot, fel kellett szabadítani a zsidó rabszolgákat. Ez „az 60 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
