Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csűrös Miklós: Napok. Bekezdések Jókai Anna regényéről
és nem lesz bántódásuk, (...) és erre még törvényt is hoznak, akkor mindent lehet.” A „mindent lehet” kifejezés a dosztojevszkiji „vszjo pozvoleno” szabad fordításaként, félreérthetetlen allúzióként értelmezhető. Az ostrom- és pinceélet ábrázolása megrendítő példája annak, hogy az itt apokaliptikussá növesztett történelmi képek (s másutt a kevésbé kirívóak, hétköznapibb színezetűek) a személyes lelki, erkölcsi és spirituális katasztrófa jelképei. A regény cselekményes szimbólumai egyetemes válságtudatot tesznek érzékelhetővé, illik rájuk egy jungiánus analitikus-pszichológusnak ugyanezen kor más ábrázolásairól szóló megállapítása: zavart időkben, általános útvesztés idején „a kollektiv tudattalant egy belső megújulás igénye töltötte ki, amely azonban elvetélt és romlásba torkollott”. (Marie-Louise von Franz) Egyetlen részletet szemeltünk ki az eszmék és a belőlük való kiábrándulások láncolatából, de jelezve, hogy a regény szerkezetének egyik alapelve éppen a megszakíthatatlan folyamatosság, amelyhez hasonlatot keresve a lelki folyamatok közül a hosszú, tartalmas álomra, a művészetek világában a végtelennek képzelt filmszalagra gondolhatunk. Zenei analógiák is jogosultak, kapcsolatban a kompozíció másik alapelvével. Végig ugyanazt a hangot halljuk, de megszámlálhatatlan fekvésben, a tempó, a dinamika, a tónus és az akusztika megannyi változatában, ahogy a beszélő életkorához, belső diszpozíciójához, szituációjához, a beszéd modalitásához idomul. Ami e próza lélektaniságát illeti, szervesen összefonódik benne egy pszichológiailag különösebb erőfeszítés nélkül követhető, megfigyelésre, tapasztalatra épülő, mindennapi élet- és emberismerettel megérthető réteg, meg egy másik, amely a tudattalan szférájából táplálkozik, álom- és látomásszerü elemeket, fantáziaképeket tartalmaz, a személyes vagy a kollektív tudattalan mély szimbolikus motívumkincséből merít, archetípusokat sorol és variál a repülés álmától az autógázolás, a zuhanás, a tölcsérbe sodródás rémképeiig. Mivel a középpontba helyezett tudat tartós erőfeszítést tesz, hogy egységet teremtsen a részek és az egész között, egyszerre lássa a hosszú folyamatot az alfától az ómegáig, egyúttal tetten érje az átmenet, a metamorfózis, a „között” pillanatát, a lélek tudatos és önkéntelen funkciói közül az emlékezés és az asszociáció jut pazar szerephez. Új tárgyi, tudati vagy vizionált motívumot megjelenésekor fölébrednek fél szendergésükből a velük rokon, térben, időben, hasonlóságban vagy ellentétességben hozzájuk kapcsolódó régiek. A képzetbokrok bővülnek, gazdagodnak, az új élmény hozzátesz valamit előzményeihez, de összetapadnak, s együtt görögnek tovább, növekedve, mint havas lejtőn lefelé a gyorsulva guruló hógolyó. Vannak különböző alkalmakkor változatlanul, formulaszerűen visszatérő gondolati sztereotípiák is (például: „nincs idő, hogy gondolkozzam”, „Váratlanul semmit sem szeretnék” és a többi); ez a bergsoni nevetéselméletet juttatja eszünkbe, a megmerevedett, gépies viselkedést teszi meg a komikus fölény alapjának. A változatok, párhuzamok és ellentétek ismétlődéseiből sűrű és tarka szövet készül. Bár az egykori kritika egy része kifogásolta, a hézagtalanság, a látszólagos szelektálatlanság, a különböző fontosságú elemek egyenrangúsítása és egymás mellé rendelése összhangban áll a szerzői koncepcióval. A regény „vége”’, amely egyszersmind újrakezdés is, külön elemzést érdemel és igényel; ha vállalkoznék rá valaki, a legtüzetesebb és legihletettebb vizsgálattól is legföljebb megközelítő kommentárt szabad remélni. Jókai Anna a legnehezebb feladattal néz szembe: az empátia és a nyelvi szuggesztió fölfokozásával megkísérli a kimondhatatlant érzékeltetni, szavak révén átélhetővé tenni a misztikus élményt, pokoljárás után az üdvözülést. Fölgyorsulnak a közeledő összeomlást előrevetítő események, a vészterhes csapások, az egyén, általában az ember, végül a földi élet fenyegetettségére utaló szimbolikus jelek. A jelenhez és a múlthoz fűződő képek, gondolatok, fantazmák Új Hevesi Napló 55
