Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - Az idő sodrában
S?2 idő sodrában Minden március az újjászületés, újrakezdés ünnepe. Szépség, öröm, üde illatok, szélben lobogó zászlók. Emlékek, melyekre jelenünk és jövőnk is épül. Tervek, melyek soha nem lehetnek sikeresek, ha figyelmen kívül hagyják a múlt tanulságait. Földi életünk hármas kötöttsége: dimenziók és idősíkok, hitünk hármas egységű világa, igazságunk ősi száma. Nagyjaink, akik soha nem töprengtek azon, hogy vajon érdemes-e jó hazafinak lenni, ma is példaként szolgálnak ifjúnak, vénnek egyaránt. Otthonunk csak akkor lehet valódi otthon, ha méltóképpen rendezzük be magunknak, és szép hagyományainkhoz méltó módon élünk benne. Emberi léptékű életet, s nem értelmetlen és meddő testvérharcot vívó, egymás ellen fenekedő emberek mindennapi villongásait, rágalomhadjáratait ismétlő és újratermelő, éretlen gyermekhez illő csetepatékat. Soknemzetiségű hazánk, melyet teljes egésszé, valódi hazává érlelt Negyvennyolc és Ötvenhat, ma is ehhez az eszmeiséghez méltó otthont kell hogy adjon a benne élőknek. Mindenki, aki jó szándékkal tevékenykedik mindennapi életében, otthonra kell hogy találjon benne. Mindenki, aki építeni szándékozik, s nem rombolni, másokat tönkretenni, meg kell hogy találja a számítását, és emberhez méltó körülményeket kell biztosítani számára. Az örökös intrikusoknak, minden szép és jó elrontójának, a fejlődés kerékkötőinek viszont mindenképpen vissza kell vonulniuk. Részben, mert már úgyis túl sokat „tettek” annak érdekében, hogy mindent visszájára fordítsanak, másrészt, mert már amúgy is eljárt fölöttük az idő, koruk és életstílusuk tekintetében egyaránt. A furkósbottal kampányolók, a templomba ügynököket, spicliket küldők semmit nem tanultak semmilyen történelmi korból, és kivonták magukat mindennemű fejlődésből, a demokráciáról pedig csak üres frázisokat tudnak hangoztatni, valódi mibenlétéről sejtelmük sincsen. A Trianon által nemcsak állampolgárságuktól, hanem nemzeti identitásuktól is megfosztott társainkat idegen állampolgároknak tekintők, ellenük külföldön és itthon áskálódok nem méltók arra, hogy bárhol, bármilyen fórumon is képviseljenek bennünket. Egyetlen méltó helyük a történelmi süllyesztő, hiszen a fejlődéssel ellenirányban próbálnak hatni, másokat visszarángatni. Március mindig arra emlékeztet bennünket, hogy az ifjúság erejében hinni kell, és az arra érdemeseknek lehetőséget biztosítani. Soha nem a maradiság vitte előre nemzetünket, hanem a bátor ifjak elszántsága, felkészültsége és tenni akarása. Csokonai, Petőfi, az ifjú Balassi, a fiatal Ady élete példája mindig, minden koron emlékeztet bennünket, hogy az ifjúi hév nem letörni való lázongás, nem kivagyiság és nem másokat sértő hadakozás. Sokkal inkább teret kell hogy kapjon egy olyan korban, melyet elődei a megalkuvásukkal, a hajlott gerincükkel, a mindennapi gyávaságukkal, tehetetlenségükkel és szolgalelkűségükkel köveztek ki. Vajon lehet-e méltó út, egyetlen kijelölt „haladási” lehetőség ez azok számára, akik az új idők szavára figyelnek? Van-e joguk utat kijelölni azoknak, akik maguk is folyton csak tévelyegtek életük folyamán? A rossz, nemtelen példát mutatóknak inkább mélyen hallgatniuk kellene, s nem lehengerlő nyilatkozatokat tenniük arról, mi a helyes, mi nem. Honnét is tudhatnák, hiszen önálló gondolatok híján engedelmes pártkatonákként érték el immáron hajlott komkat, melynek legfőbb feladata a csendes visszavonulás és felkészülés az így esetleg még elérhető méltó halálra?... Március üzenete mindig a haladásról és a tiszta nemzeti eszméről szól. Akinek füle van a hallásra, hallja meg bátran... Új Hevesi Napló 3
