Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Ellenségüzés(1952)
B. Csabát ezután megkérdezték, hogy kíván-e a vádra válaszolni. Az egyre komorabb és láthatóan már megfélemlített diák elmondta, hogy ő mostanáig abban a tudatban élt, hogy apja a frontról nem tért vissza. Anyja is ezt állította, és apjával a háborúba indulása óta természetesen nem is találkozott. Anyjával él szerény körülmények között és tudomása nem volt arról, hogy anyja esetleg valahol találkozott az apjával. Anyja sohasem mesélt neki apja egykori életéről, viselt dolgairól. Nem akart ő senkit félrevezetni. Közben a padokból felhangzott néhány beszólás:- Hazudtál, te burzsujgyerek! Ne mondd már, hogy semmit nem tudtál! Ekkor emelte fel kezét és szólalt meg az egyetemi DISZ- és Pártvezetőség részéről J. Péter, aki elmaradhatatlan micisapkájával jelent meg a tárgyaláson:- Elvtársak! Mi méltók akarunk lenni Rákosi elvtárs nevére, és szeretnénk, ha ő lenne egyetemünk névadója! Erre többen felálltak a padsorokban és hangosan kiabálva kántálták:- Éljen Rákosi, éljen Rákosi! Most már mindenki felállt, és percekig zengett az éljenzés és az ütemes taps. A Lenin-fiú (mert így suttogták a háta mögött) ismét feltartotta kezét, és figyelemre intve folytatta beszédét.- De mit is mondott Rákosi elvtárs? Hogy első az éberség! És most?... Itt áll előttünk egy hallgató, aki becsapta a népi demokráciát, okirat-hamisítást követett el, letagadta osztályidegen származását, aljasul elfoglalta egy becsületes proletárfiatal helyét az egyetemen. Az ilyen nem maradhat közöttünk. Az eset figyelmeztet bennünket arra is, hogy az éberség nem lankadhat el, az ellenség mindent elkövet, hogy sorainkba befurakodjon és bomlasztó tevékenységet folytasson. Szocialista egyetemünket meg kell tisztítanunk az ellenséges elemektől! Szónoklatának végén az utolsó mondatokat már üvöltve és belevörösödött önmaga begerjesztésébe. Kapott némi támogatást az előadó közepéről. Egy csapat fiú felugrott és öklüket rázva kiabálták:- Ki az ellenséggel! Ki a burzsujokkal! Menjen B. Csaba! A kiabálókhoz még csatlakoztak többen is. Nagy, elég félelmetes hangzavar keletkezett. A gólyák, több mint 300-an inkább beijedtek, mint kiabáltak. Többen sápadtan figyelték az eseményeket. El is gondolkoztak néhányan, hogy mit hallgattak ők el az önéletrajzokban, és mit írtak le nem egészen valósághűen. Ők még inkább behúzták a nyakukat, és elkezdtek félni: hát itt ellenőrzik az adatokat, nyomoznak utánuk? így megy itt az egyetemen? Az egyre vadabb tüntetésre az „osztályidegen” hallgató gyorsan felállt, és higgadtabb társai gyűrűjében elindult ki a teremből. Az előadóba viszont megérkezett egy belelkesült harcos hallgató, és felugorva a diadalittas J. Péter mellé a pódiumra, felemelt kézzel harsogta a terembe.- Már ki is raktuk minden holmiját a négyes diákszálló elé! Viheti a cuccát! Mehet, ahová akar! Köztünk már nincs helye! A felhergeltek részéről nagy üdvrivalgás fogadta a bejelentést, és többen javasolták, hogy menjenek B. Csaba után, kísérjék a hejőcsabai villamosmegállóig, ellenőrizzék távozását. És indultak vagy húszán kiűzni az „ellenséget”. Valamit még mondott a bizottság elnöke, vagy talán csak mondani akart valami határozatfélét, de már senkit nem érdekelt J. Péter, a magabiztos Lenin-fiú átfogta vállát és megnyugtatta, hogy „majd megírjuk benn az irodában.” A gyorsan kirohanók után a nagyelőadó lassan kiürült. A tömeg nem sietett. Lehajtott fejjel, szótlanul, zavartan-türelmesen sodródtak kifelé az elsőévesek is. A 202-es Új Hevesi Napló 85
