Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgard és magyar líra Szlovákiában
kalapból vagy kosárból találomra kihúzogatva, vagy ezek sorrendjét dobókockával eldöntve az „alkotást” a véletlenre is bízza. Idegen szóval ez cut-up-módszerü alkotói eljárást jelent, hiszen nemcsak saját, hanem más szerzők szövegeit is tartalmazzák a cédulákra írottak. A Téridő-szonáta, mely az addigi szlovákiai magyar költészet legnagyobb lírai vállalkozásának számított, a következetesen végigvitt szimfóniastruktúra formát éppen négytételessége miatt tartotta kifejezőnek, mivel - mint ahogy maga a költő is előrejelezte egy interjúban - az négy tételbe (gyermekkor, az intellektuális fejlődés és a tanulás évei, a felnőttkor és a jövő-halál tételeibe) szerveződik majd.2 Ez a kötet valójában már megelőlegezte és meg is előzte egy kicsit a későbbre tervezett nagy müvet. A kilencvenes években megjelent Cselényi-kötetek (Acetilén-ágyak, 1991; Elvetélt szivárvány, 1994; Az eggyé vált sok/k, 1995) részei az Aleatória, avagy az elpuskázott költemény/megíratlan költemény című Duna-táji téridő-mítosz című kompozíciónak, ami a költő szavai szerint is kvintesszenciája kíván lenni mindannak, amit eddig írt. A több gyűjteményes kötetre tervezett Elképzelt Szöveg már publikált és kéziratos verseket, valamint más szövegeket tartalmaz, struktúrába fogva azokat, hogy egységes és egybe kapcsolódó egészként legyenek értelmezhetők. A szerkezetileg és tartalmilag is bonyolult kompozíciót ui. az egész ismerete teszi majd beláthatóvá és teljes egészében elemezhetővé, értelmezhetővé. A nemzedéktárs, Tőzsér Árpád költészetében a neoavantgarde formájaként a nyolcvanas években jelennek meg pregnánsan a vizuális elemek. Ez az újítás azonban közel sem olyan rendszeralkotó és meghatározó elvként van jelen - kiterjedésében és funkciójában sem -, mint Cselényi László költészetének esetében. Főként az 1989-ben megjelent Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című kötetében koncentrálódtak. Tőzsér költészetében azonban már - saját bevallása szerint is - korábban, a hatvanas évek közepétől megfigyelhető az avantgárde-alkotók szellemében történő kísérletezés, melynek kiváltója elsősorban a világirodalom irányzatai felé való fordulás, és az elmélyült teoretikus tájékozódás. T. S. Eliot, E. Pound, Z. Herbert, M. Holub és mások lírájának hatására Tőzsér újat kezdett alkotói magatartásban és formában egyaránt. A kisebbségi és szociális messianizmusból fokozatosan a formák sokféleségének költői világába kerül, s érzelmileg is, tudatilag is megéli azokat. Ez azt is jelenti, hogy a több jelentés és a természetes többértelműség válik meghatározóvá lírája számára, s a leírt, közölt versszövegeket többször követi egyfajta „önolvasat”, potencionális „belső vers”- értelmezés és igazolás. Mindezzel beavatja a versolvasót, a befogadót a szövegek genezisébe, az alkotás mühelygondjaiba és a versalakítás, a versszerzés cselekvésébe. Az Illyés Gyulával, Nagy Lászlóval és a népiekkel fémjelzett indulástól nagy utat tesz meg Tőzsér, s eljut a klasszikus formakezeléstől igencsak távol eső felismerésekig. Egyik vele készített interjúban állapítja meg: „Meggyőződésem, hogy a modem költészet poéta doctusai épp a transzavantgárd költők. Csak még a klasszikus poéta doctusok az időmértékkel, a jambussal, a cezúrával, az asszonánccal és az enjambement-okkal bajlódtak, addig a transzavantgárd poéták azzal bajlódnak, hogy minden ékezet és minden kettévágott betű és kettévágott szó és sor a helyén legyen. ”3 Ez a letisztult állásfoglalás, mint a modem költészet rendezői elvének tudatosítása Tőzsér gondolati-szemléleti és esztétikai-formai korszerűségét jelenti, amely egyébként pályája kezdeteitől a szlovákiai magyar irodalmi folyamat fontos kategóriájaként dominál, elsősorban azért, mert a kisebbségi költészet fejlődésmenetének egyik legprogresszív hajtóereje. A nagyfokú tudatosság, és az ehhez társuló, önmagával való elégedetlenség, a lépéstartás igénye, a teljesség felé vonzódása, az „impedimentum” elhagyása mint meghirdetett költői program lép előtérbe. Ezek a legfontosabb motiváló tényezők, amelyek Tőzsért a költői 50 XII. évfolyam 2. szám—február
