Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: Két pofon ürügyén
Megálltam Jóska mellett. Gondoltam, kérdőre vonom, hogy lehet egy nőt megverni azért, mert annak más is tetszik?! A sínvasdarab, a csengőt helyettesítő jelzőalkalmatosság élesen fölsírt az első emeleten.- Mit bámulsz rám?! - ezt ordította Jóska, és egészen közelhajolt az arcomhoz. - Nem hallottad? Csöngettek! Vége az ebédidőnek, vége a dumának! Nem jutottam szóhoz. Mintha érezte volna, hogy mit forgatok agyamban, haragosan nézett végig rajtam. Danyi Gerzson ezt látva ellépett mögülünk és csapdosta a falra a zsíros, javított habarcsot... Majd egyszer máskor megmondom neki a magamét - gondoltam. - Most nem szólok, látom, nagyon rossz hangulatban van Jóska. Szótlanul lépkedtem utána a fal felé. Álltunk a válaszfal mellett, és serpenyőmet mélyen az álló habarcsosládába, a habarcsba merítettem. Falazni kezdtünk ebéd után. Jóska hirtelen rámkiáltott, de a hangja mintha üres fazékból szólt volna.- Ideje lenne már, ha kivésnéd, Pisti, a csorbázatot a falbekötéshez! Nehezen tudott megfordulni bennem a gondolat, hogy itt áll mellettem a készülő fal másik oldalán ő, aki egy nekünk dolgozó, szép szőke lányt a minap pofon csapott. Dühösen akasztottam a zsinórt az induló sor első téglája sarkára, és fölül leterheltem egy másikkal. De még indulás előtt szó nélkül nekiláttam a következő sorhoz a csorba véséséhez... Jóska csak nézte, hogy milyen erővel vésem a csorbázatot a főfalban. Közben forrongást éreztem magamban. Tudtam jól, hogy előbb vagy utóbb, be fogok olvasni ennek a tirpáknak, mert ha sokáig kell hallgatnom, bele is betegszem. Rózsika is följött az ötödikre a lenti előkészületek után. S éppen az járt az eszemben, amikor Rózsi odalépett hozzám a falsarokhoz, letéve mellém a teli habarcsos vödröt, hogy valamit mondok a lánynak. S a lány odahajolva hozzám, hogy Jóska ne hallja, mit mond nekem, halkan a fülembe súgta:- Pista bácsi, kérem, még ma este vigyen el engem a Szigetre, vagy a Hüvösvölgybe! Maga nagyon tetszik nekem. Még soha nem volt senkim, amióta Pestre jöttem. Maga lesz nekem az első, akivel akarok ünnepet ülni... Nem tudtam azonnal szóhoz jutni, észre se vettem, hogy közben kiesett a kezemből a serpenyőm és a kanalam is. De ezt a csattanó hangot a Jóska is meghallotta a zsinór másik végén, és látva a földre hullt habarcsos szerszámaimat, a fal felé fordulva, visszafojtva a hangot, diadalmasan kuncogni kezdett. Rózsika közben elégedetten, de csöndben lépkedett lefelé az ötödik emeletről a földszintre. 32 XII. évfolyam 2. szám—február
