Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Végszó
Talán illúzió az is hogy értetek... s talán az is hogy mindig-raindig egymagám biztos halálra mégsem mondható hogy eseti volna és bizonytalan... talán a lélek útja felfelé vezet s nem mondhatjátok egyre mélybe száll nincsenek békéden utak csak biztos kezű tervszerű halál... miként a bolygók íve rendes-egyszerűn ellipszis-úton körbe-körbe jár úgy futjuk fényes-balga aggyal, ím mi földi úton mindünknek dukál az elvtelen a kósza vén botor csak csúszik s végül mindig mélybe hull rájön talán de mégis hirtelen nap száll és végleg akkor alkonyul... nem úgy a nagyravágyó értelem ő váltig felfelé halad - hiszi s ha térni készül egykor volt-honát eléri s végül majd úgyis nyakát szegi... Talán illúzió az is hogy értetek... s talán az is hogy mindig-mindig egymagám suhanva száll a lelkünk mindenütt mert minden tér kimért s ruhája van a szétfoszló pihéknek s árnyainknak is a füstködökbe vész a jó s a rossz tudod, ha tiszta-szépről álmodunk nem érinthet többé a vén gonosz csak áll s mint rácson át pislog felénk s míg ajkainkon tiszta dal remeg ö zsugorodva-szétfoszolva hull pokol-bugyorba. Végleg elveszett... Talán illúzió az is hogy értetek... s talán az is hogy mindig-mindig egymagám a szenvedésnek kínlódásnak is elrendelése küldetése van nincsen homály csak jól lehunyt szemek csupán a Fény valós magasra szállni készt s míg eljátszod a végső dallamot veled marad kísér mint hű zenészt Talán illúzió az is hogy itt vagy ott... s talán az is hogy el kell mindig játszanod a szenvedést e régi passiót dallam vagy s önmagad eljátszhatod....
