Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 10. szám - KÖZÉLET - Kádár Zsófi: Az 1956-os forradalom emlékére

"Valahol egy nagyon érdekes és ígéretes focimeccs kezdődik. Az ember persze figyel, kíváncsian és feszülten. A meccs kezdődik, a játék menetközben még érdekesebb. A legnagyobb probléma, hogy a játékosok állandóan cserélődnek, már nem tudjuk, ki a balszélső, új a kapus is, de az izgalom és a lelkesedés a tetőpontjára hág. És szurkolunk a csapatnak, a szívünk együtt dobog és vérzik velük, de bármennyire is szeretnénk, hogy győzzenek, bármennyire is szurkolunk nekik, bármennyire kiabálunk, elveszítik a mérkőzést. " (Cseke, interjú)

Azok az események, amelyek 1956 október 23. és november 4. Között Magyarországon zajlottak, ehhez a focimeccshez hasonlítottak. A riporterek pedig, akik a meccset közvetítették, ugyanannyira szerették volna a győzelmet, mintha maguk is játszottak volna. Kik is voltak ezek a lelkes rádióriporterek?

Az Egyesült Államok kormánya egy olyan rádióállomást hozott létre és támogatott anyagilag, amely a szovjet blokk állampolgárait látta el adekvát értesülésekkel adásain keresztül, hogy megtörje a kommunista országok belföldi hírszolgálatának monopóliumát. A Szabad Európa rádió 1951. október 6-án kezdte sugározni magyar nyelvű adását. A rádióállomás Münchenben, Németországban volt. A kommunizmus ellen nemcsak Amerikában harcoltak, hanem a vasfüggöny mögött élő embereket is igyekeztek ráébreszteni arra, mi történik a világban. A Szabad Európa Rádió (SZER) volt az egyetlen olyan forrás, amely másfajta szempontokból adott hírt aktuális eseményekről 1956. október 23-án a SZER bemondóinak szíve együtt dobogott a felkelő egyetemi hallgatókkal Budapesten, akik elég bátrak és talán elég naivak voltak ahhoz, hogy ne csak beszéljenek a szabadságról, hanem tegyenek is érte valamit. A magyar történelembe ez a két hét reményt, elszántságot, bátorságot, egységet, önfeláldozást hozott- és aztán kínzást, büntetést, csendet, és még harminchárom év elnyomást.

1949-ben a magyar történelem legszigorúbb egypárti diktatúrája vette kezdetét Rákosi Mátyás vezetése alatt. Hét éven keresztül tartották ő és a kommunista párt legbelsőbb vezetése félelemben az embereket, még a párttagokat is. Rákosi átvette Sztálin módszereit az emberirtásban, az értelmiség sorainak megritkításában, a gyanús elemek kiiktatásában. 1948-tól 1956-ig általános elégedetlenség volt észlelhető a társadalom túlnyomó részéről a rendszerrel szemben. Ennek oka főképp a diktatúra gazdasági terve volt, az ún. ötéves terv, amely az ország iparosítását tűzte ki célul. A termelés 50 %-kal nőtt, de az életszínvonal fokozatosan csökkent. Az emberek elkeseredetten igyekeztek a mezőgazdaságból az iparba. 1951-ben jegyrendszert vezettek be bizonyos élelmiszerekre és ipari termékekre. Míg a mezőgazdasági munkaerő és állami támogatás csökkent, addig az adók megháromszorozódtak 1948 és 53 között. A folyamatos rettegés és gyanú szintén megviselte a lakosságot. 1956 elejére a helyzet addig fajult, hogy az emberek nyíltan Rákosi ellen fordultak és Nagy Imre miniszterelnököt akarták hatalmon látni, mivel ő volt a Kommunista Párton belüli "reformember". A belpolitikai feszültség és a Nyugatról jövő külpolitikai bátorítás eredményezte az október 23-i forradalmat. Bár eleinte sikeresnek látszott a felkelés, az orosz tankok elindultak, hogy november 4-én vérbefojtsák a lázadást és még a reményét is elvegyék egy szabad Magyarországnak.

Azért választottam ezt a témát, mert az 56-os forradalom az én családomba is fájdalmat hozott: szüleimnek közvetve, nagyszüleimnek közvetlenül. Minden magyar ember számára fontos ez a dátum, mert 1956 egy segélykiáltás volt, amit egy ország sem hallott meg. Bár csak nagyszüleim szenvedtek közvetlenül és csak ők emlékezhetnek, mi is történt valójában, engem is abban a szellemben neveltek szüleim, hogy tisztában legyek az 1956-ban be nem váltott ígéretekkel.

92

XI. évfolyam 10. szám — 2001. október