Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - KÖZÉLET - Romhányi László: Egy megismételhetetlen előadás
nép letette már az érettségit. Kiküzdötte magának a jogot, hogy megismerje végre hazája történelmét is, megfogalmazza ítéletét. Emelt fővel és bizalommal állunk ez elé az ítélőszék elé! Hiszen mi mindannyian, az utcákon, a tereken, a parlamentben, a munkástanácsokban, a nemzeti bizottságokban, a nemzetőrségben csak megvalósítói voltunk a Nemzet akaratának. Ez a tudat adott erőt a harcokban, a megpróbáltatások napjaiban, és lelkiismeretünk szavára hallgatva küzdünk 1956 igazságáért, nemzetünk és bajtársaink becsületéért. Sötét. Vásárhelyivel kibotorkálok a színpadról. Hosszú, sikeres, vastapsos tapsrend. A színészek felszabadultak, boldogok, örülnek a hatalmas diadalnak. A közönség akár egy Agórán: vitázva, egymást felfedezve, üdvözölve, csoportokat alkotva, egyenes gerinccel folytatja az előadást az ölelésekben, a kézfogásokban, az arcsimításokban, a szemekben, a lelkekben... Egykori forradalmárok, börtönviseltek, üldözöttek, meghurcoltak, a társadalom szennyébe dobottak, megalázottak, idős és fiatal politikusnemzedék képviselői, utcai tüntetésszervezők, szamizdat-szerkesztők, pártból kizártak, reformhívők, írók, költők, szociológusok, társadalomkutatók, ellenzéki vezetők, pártalapítók, titkos ügynökök, zöldek, külföldi újságírók, nyugati nagykövetségek képviselői vonulnak ki a színházból, az Életbe: sétálnak el mosolyogva a gumibotos rendőrkordon előtt, integetve a fegyverüket markoló, sápadt katonáknak. Előadáskezdetkor mi féltünk tőlük, most, az Ünnep végén láthatóan ők az idegesebbek... Este nyolckor újraéljük a csodát. A második előadáson újra zsúfolásig tele a nézőtér, tömve a folyosók, felbolydult hangyaboly az egész Jurta. Átéljük közös nagy katarzisban 1956 dicsőségét, nemzeti megünneplését, önbecsülésünk megszületését, a visszafordíthatatlan nagy történelmi pillanat megszületését. Igen. 1988. október 23-án lezárult egy korszak: a félelem és hallgatás harminckét nehéz, embert és Nemzetet próbáló esztendeje. 1988. október 23-tól fogva az 1956-os Forradalomról és Szabadságharcról mint a legnagyobb és legszentebb nemzeti ünnepről lehet csak beszélni. 1988. október 23-a egyenes következménye a következő esztendő június 16-i, világraszóló Nagy Temetése, majd a rendszerváltás. Tudjuk, tanultuk: 1848. március 15-én a Bánk bán előadásán lobbant lángra a szikra, vonult ki az utcára a hazafíságtól felhevült nézősereg, hogy kiszabadítsák Táncsics Mihályt a várbeli börtönéből. Az a bizonyos Bánk bán előadás az egyetlennek és megismételhetetlennek tűnt a magyar színháztörténetben. De 1988. október 23-án a Jurta Színházban mégis csak megismétlődhetett a csoda: olyan dokumentumjáték szólalt meg, amely nemzeti ünneppé emelte fel az addig harminckét esztendeig elhallgatott, tiltott tabuként kezelt Magyar Októbert. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc méltó megemlékezése éppoly színháztörténeti tette volt a Jurtának, mint az a bizonyos, emlékezetes Bánk bán előadás 1848-ban. Aznap fáradtan és boldogan, éjfélkor hagyom el a Jurta Színházat. Mécs Imre marad csak velem a kihalt színházépületben. Ketten kisétálunk a Jurtából. A Népligetben, a fák alatt még ott várakoznak a katonai teherautók, igaz, már leponyvázottan... A legközelebbihez odalépünk. Zajunkra felcsapódik a katonai jármű hátsó ponyvája.- Fiúk, megvan még a tűzparancsuk? - kérdi Mécs Imre szarkasztikusán. 70 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
