Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Vasárnapi ébredés
Denn Oszkár ... Valahonnan, sűrű ködből jöttünk a havas téli erdőbe. Az úton a könnyű fogatot húzó lovak fújtatva törték a friss havat. Mellettem a bakon Viktor ült, a Mátyus, aki mesterien irányította imádott lovait az általa jól ismert úton. Az erdő fekete törzsű faóriásai, a magasban szerteágazó és összeboruló ágaikkal még jobban kiemelték a hó vakító fehérségét. Fenyegetően kihalt, üres volt a rengeteg. Nem tudtam, hová igyekszünk. A nyugodt kocogást hirtelen megzavarta a mögöttünk feltűnő, gyorsan közeledő fülkés hintó robaja, a felismerhetetlen üvöltések és dörrenések hangja. Rádöbbentünk: bennünket üldöznek! Viktor a lovak közé csapott, vágtával lendültünk a hosszú emelkedőnek. A kocsi majd szétesett a nagy hajtásban, a hó vágódott az arcunkba, de Viktor jól irányította, uralta a vágtát. Én két kézzel fogódzkodtam az ülésbe, a nagy zöttyenések után fegyelmezve mozgó gyomromat. Az üldözők egyre közeledtek, már hallani lehetett lovaik fújtatását, a hajtó ocsmány szitkozódását. Hátranéztem és látva az állatokat hajszoló fogathajtó arcát, megrémültem. A szőrös arcú, bőrdzsekis üldöző egyik szemén fekete kötés, mint Stevenson kalózán, fején széles karimájú, hatalmas, fekete kalap fehér kócsagtollal, mint Dumas testőreinél. Egyik kezével a gyeplőt rángatta, a másikban egy baseballütővel böködte a megkínzott állatok farát. A másik üldöző, egy tar fejű, a hintó fülkéjéből derékig kihajolva hadonászott automata revolverével, néha lőtt egyet valahová, és Terminátor-szemei időnként félelmes szúrófénnyel villantak rám. Már-már utolértek, amikor Viktor fellélegzett:- Mindjárt a tetőn vagyunk! - mondta rekedten, és rögtön visszafogta paripáit, hogy a magaslat után következő hajtűkanyart baj nélkül megússzuk. Nekünk sikerült, de üldözőink nem lassítottak, és nagy robajjal zuhantak a mélybe, hólavinát húzva magukra temetőnek. Viktor barátom oldalra pillantva hamiskásan elvigyorodott éppen csak pelyhedző bajusza alatt, és elégedetten sziszegte:- A Halálkanyarból közvetlenül a pokolba vezet az út. De a lejtőn aztán mi is begyorsultunk. Viktor már nem tudta fékezni a kocsit és lovait. Rámkiáltott:- Most ugorj! Mindketten ugrottunk a hóba, a fák közé. Amikor eszméltem és kiköptem a felharapott havat, felnéztem. Mátyus Viktor barátom már csúszkálva szaladt le a lejtőn az összetört kocsitól elszabadult kedvenc lovai után. A kocsi egyik épen maradt kereke még forgott rendületlenül a fejem fölött. Lassan feltérdeltem. Körülöttem vadul körözött egy testes, szürke állat. Felálltam. Erre a vad hátat fordított és elindult a fák közé. Már fellélegeztem, amikor az állat hirtelen megfordult és teljes sebességgel, vicsorgó őrülettel nekemrontott. Összeszorított kettős ököllel ütöttem a felém repülő állat orrába-szájába... Éles fájdalom hasított kezembe .................... Fe lébredtem a rémálomból. Teljes erővel beleöklözhettem az ágytámlába, mert sajgott a kézfejem. Az alsó ajkamat is beharaptam. Az ébresztő rádió ekkor kapcsolt be. Még az álomtól zavarodottan hallottam a hírekből:-... Tízezrek vettek végső búcsút Zámbó Jimmytől, a királytól... Új Hevesi Napló 97
