Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Dehumanizált társadalom
Az önmagáról természetes igényénél fogva mindig is gondoskodni szándékozni kívánó ember egyik kiútja a kiskert, a hobbitelek volt. Van, aki még ma is műveli, ám gyakran nem magának, mint ahogy azt szeretné, hanem tolvaj kezeknek, melyek még oda is utánanyúlnak. A kifosztó gépezet egy ideig még önmaga lendületétől sodorva tovább működik, míg csak meg nem szűnik az utánpótlást jelentő emberi alantasság által közvetített „felsőbb akarat”. A jövő útja mindenképpen az lenne, hogy az efféle szálláshelyek legfeljebb átmenetiek legyenek, s ne életfogytiglani börtöncellák, mint ahogy azt eredetileg kigondolták számunkra. A cél a kertvárosi Magyarország kell legyen, ahol minden család kényelmesen élheti életét, az általa választott, s nem mások által kijelölt élettérben. Nem úgy, hogy a munkája által elérhető jövedelemnek párthatározatra jelöljék ki a helyét (lakbér, rezsi, koszt, doszt...), hanem egy szabadon választható, tervezhető és megvalósítható formában és színvonalon. A falanszter-ember kedvetlenül végzi munkáját, mivel magánéletében sikertelennek érzi magát. Hogyan is lehetne sikeres, ha mindössze ennyi az általa elérhető „életszínvonal”...? Aki kedvetlen, fanyalgó, unott és érdektelen, azt úgy nemzeti, mint magánéleti tervek megvalósításába nehéz bevonni. Ambícióját vesztetten, céltalanul bolyong, és mellékesen tesz ezt-azt élete során, de soha nem lesz önérzetes, öntudatos, büszke lény, akinek természetes adottsága az, hogy maga dönt a saját sorsáról. A felfelé ívelő társadalmi fejlődés idején mindenképpen figyelmet kell fordítani arra, hogy az egyes személy is megtalálhassa egyéni boldogulása útját. Nem úgy, hogy követelőzve „kikéri magának” a saját részét (esetleg anélkül, hogy ezért bármit is tett volna, azaz önmagát érdemtelenül kiemelve), hanem úgy, hogy kiérdemli azt a közösségben való részvétele, azaz a nemzetalkotás szintjén. A boldog és sikeres nemzetek attól olyanok, amilyenek, hogy kellő figyelmet fordítanak azokra a névtelen embermilliókra is, akiknek nem az a puszta feladata, hogy kövérre hizlalják és elkényeztessék vezetőiket, hanem magánemberként is megadatik nekik a lehetőség, hogy sikeresek és boldogok legyenek. Vagyis előbb szellemi szinten születik meg a nemzet, a közös célok megtalálása és az országos szinten is fontos és értékes tervek megvalósítása révén, majd ennek egyenes folyományaként létrejön, szintetizálódik egy olyan közösség, mely méltán viseli a nemzet nevet. Tudjuk, hogy ezt egy szükebb csoport roppant módon ellenzi, hiszen egész életét a maradék értékek lerombolásának „szentelte”, de egy nemzet öntudatra ébredésében soha nem lehet akkora a szerepe, hogy ezt valóban meg is valósíthassa. Azok pedig, akik a dehumanizált emberi falanszterekben, gettókban, lesüllyesztett emberi közösségekben hisznek, azoknak ki lehet próbálni a lakótelepi élet minden örömét-bánatát, és ha valakit erre szándékoznak ítélni, akkor szembesülniük azzal, hogy ez csak a saját személyük lehet. 86 XI. évfolyam 7. szám—2001. július
