Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Farkas András: Anyám és én a szőlőbe mentünk
Az utas bekanyarodik a sziklaforrást elhagyva a lillafüredi úton. Óriási omladék baloldalon. Még hosszú évekig szakadt le a magasból egy-egy tömb, s a közlekedést is veszélyessé tette. Azóta már megnyugodott a szikla. Az emlékezet is betemette a régvolt márványbánya helyét. Pedig valóban érdemes volna felkutatni a környéken újabb lelőhelyeket. 3ltti)r᧠ém teoő/ő£e wwrdivriÁ. . . Anyám és én szőlőbe mentünk Eső utáni délutánban. A dombos szőlő messzinek tűnt, A sár miatt többször megálltam. Nap égett, ballagtunk-haladtunk, Elöl anyám ment, én mögötte. Rigók fütyörésztek miattunk, A lomb a fészküket befödte. Bokrokból rózsák integettek Párás szirommal, sok tövissel. Némán üzentem fellegeknek: Te boldog ég, csak most vidíts fel! Anyám - ha tán hallotta volna - Kezem megfogva dalba kezdett. Halk dúdolásból állt a dolga, És minden hang bimbót eresztett. Pillangók csapkodtak-repültek, Csapongtak mind a szolga-méhek, De édes volt a szívnek-fülnek A hosszú út, a szirmos ének. Apám a hegyről jött le értünk, Köszönt és homlokát törölte. Megérkeztünk és inni kértünk, Pihent apám kapája, földje, Új Hevesi Napló 7
