Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Két példabeszéd ellenzéki magatartásról
Gserniczky Dénes Mi a politika? Maga a szó a görög POLIS (város, városállam) szóból származik. Amióta a politika, mint önálló fogalom létezik, jelentése: államtudomány, melyben megvalósulnak a közösségek vezetésére vonatkozó elvek és tanok, melyek a közösség mindenkori vezetői a gyakorlati életben megvalósítnak. Hogyan értelmezik ezeket az elveket? - ez adta és adja a történelem megvalósult és megvalósított különböző társadalmi formációit. Számtalan változat létezik. De ha leegyszerűsítjük, és az abszolút lényeget tekintjük, akkor csak kettő: Demokratikus és diktatórikus. Mi a kettő közötti különbség: Órákon át sorolhatnám, de emeljük ki egyik legjellemzőbb velejáróját. Mégpedig azt, hogy a demokratikus államformának van, a diktatórikusnak nincs ellenzéke. Sem a parlamentben, sem a magánéletben (gondoljunk csak a civil életbe beépített besúgók sokaságára). Mi most papíron demokratikus jogállam vagyunk. Irtózatos harc folyik, hogy valóban azok legyünk, és talán még nagyobb, hogy ne legyünk azok. Tehát demokratikus jogállamban élünk. Van ellenzék a parlamentben is, és a magánéletben is. Nagy vita dúl, hogy milyen a jó ellenzék, egyáltalán milyen az ellenzék. Idézhetnék nagy gondolkodóktól, idézhetnék az utca emberétől, de nem teszem. Helyette elmondok két példabeszédet, mely megvilágítja, milyen is az ellenzéki magatartás - nálunk. 1. Megtörtént eset. Jelen voltam. Iszonyú régen történt, alig a II. világháború befejezése után. Beteg lett egy cigányzenekar prímása. Ez a zenekar volt a kisváros úgynevezett első zenekara. így a hír fontos társasági rangot kapott. Az élet megy tovább, másik prímásról kellett gondoskodni. Találtak is. A kisváros gyors hírláncolatán keresztül eljutott a hír mindenkihez. Este zsúfolásig megtelt a vendéglő. Mi, a majdnem minden lében kanál fiatalok szintén ott szorongtunk. A zenekar hangolt, mi beszélgettünk.- Odanézz! Látod, ki ül ott? A beteg prímás apja. A zenekar rázendített, és mi ámulva hallgattuk. Ámulva, mert amit a prímás művelt, az fantasztikusan jó volt. Szép, telt hangzás, muzikalitás, ördögi technika. Körülnéztem és láttam, hogy mások is ugyanúgy el vannak bűvölve. Élveztük a zenét, élveztük a prímás briliáns játékát... Még egy utolsó akkord, és vége a produkciónak. Talpra ugrott az étterem közönsége és tapsolt, éljenzett, önfeledten ünnepelte a boldogan hajlongó prímást. Hirtelen a beteg prímás apja felállt. Kiment az étterem közepére, rázta felemelt két öklét, és dühtől eltorzult arccal ordította az ünneplő, éljenző emberek felé:- NEM VOLT JÓ!! NEM VOLT JÓ!!! NEM VOLT JÓ!!!! 2. A másik példabeszéd. Nem velem történt meg. Az mesélte, akivel valóban megtörtént. Bárhelyiség. Kis asztalok, diszkrét világítás, egy szál zongorista. Belép egy vendég. Nevezzük Kovácsnak. Körülnéz és leül közvetlenül a zongora mellett lévő asztalhoz. Pincér, rendelés, majd odaszól a zongoristának:- Eljátszanád nekem azt, hogy (itt a zeneszám címe)- Boldogan. 78 XI. évfolyam 7. szám—2001. július
