Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - KÖZÉLET - Z. Zwada András: Pszichológusnál
Z. Zwada András- Nézze, kedves uram, maga itt nekem félórája hetet-havat összehordott, hol a kisiklott életéről mesélt, hol pedig a két ízben is vakvágányra futott horror-házasságának hátborzongató történeteivel ejtett bámulatba, de még mindig nem tudom, hogy mi az igazi oka, amiért felkeresett. Én ebből a karosszékből igen sokat hallott, hét nyelven gyógyító lelkiorvos vagyok, és bevallom, nem maga az egyetlen fura páciensem, aki kizökkent a magamra erőszakolt nyugalmamból. Most mégis azt mondom: szamaritánusi birkatürelmemnek a végére értem. Képtelen vagyok ép ésszel a maga csapongó gondolatait követni. Kezdjük tehát a lényeggel: mikor és hogyan jött rá arra, hogy már nem tud nevetni?...- Jaj, doktor úr, bocsánatot kérek, nagyon igaza van. Megpróbálom a nyavalyás, tekergő fantáziámat kordában tartani... Válaszolok a kedves kérdésére. Arra a kétségbeejtő tényre, hogy sem nevetni, de még vigyorogni sem tudok, a múlt ősszel, Zürichben, egy cirkuszi előadáson jöttem rá. Lelkileg megrokkant öreg cimborámat, Szélkergető Jenőt látogattam meg a szeretetotthonban, aki ingyen kapott két szabadjegyével meghívott egy délutáni, jótékony célú előadásra. Meg kell hogy, említsem, kedves doktor úr, igen nehezen adtam rá a fejem, hiszen elég cirkuszt élek én át itthon is, nap mint nap, ugyebár. De hogy meglegyen a Jenő öröme, vesztemre mégiscsak elcsoszogtam vele...- És tetszett a műsor?- Számomra semmi újat nem nyújtott, mert valami belső kényszerből adódóan állandóan asszociáltam. A vadállati számoknál például a még mindig nagymértékben brutális hazai közállapotok jutottak eszembe, és lefittyedt az ajkam. A nagyszerű bűvészprodukcióknál pedig a nagyméretű korrupciós szélhámosságok, nemzeti vagyoneltüntetések, csalások, eltussolások... A jámbor puputevéken ugrándozó liliputiak láttán a szerencsétlen, nyomorgó, szegény nép hátán taposó törpe hatalmasságok uralmára gondolva dermedt meg a szívem.- Tramplis cipőjű bohócok nem szerepeltek a műsorban?- De igen, szerepeltek, bizony. Acsarkodó szavakkal rugdosták egymást fenéken... De ettől nekem az egyes ellenzéki parlamenti honatya habzó szájú vicsorgása ugrott be a képbe, s nemhogy nevetni, hanem szomorkodni kezdtem. S dühtől fullasztó görcsök marták a torkomat.- Hajói sejtem, amíg mások kacarásztak, Ön még a száját sem húzta félre.- Nem, doktor úr. Én a Szélkergető Jenőt húztam félre, rángattam a kabátja gallérját, hogy menjünk már, mert ideges vagyok és nem bírom a produkciót tovább nézni... De a barátom csitított, szedjem össze magam, maradjunk. Mit szólnának az ismerősei a szeretetházból, ha csak úgy uk-muk-fuk elillannánk. Nem divat ez Svájcban. Na jó, beleegyeztem. Maradtunk. De mit látok ám a szünetben, amikor kigyúltak a reflektorfényes lámpák a nézőtéren is?! Csupa szerencsétlen csonka-bonkát, akik Jenő szerint ugyancsak ingyenjeggyel caplattak a cirkuszba. Voltak ott bizony szép számmal tolókocsis páriák és szünet nélkül vigyorgó mongoloid ifjak, olyanok, akik az élet napfényes oldalán még sosem jártak... Engem, kedves doktor úr, az előadás fele már teljesen hidegen hagyott. Csak ezekre a szerencsétlenekre koncentráltam, és eközben az motoszkált a fejemben, hogy egyes politikusaink is ennyire hülyére veszik a népet... 96 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
